Körvonalazódik Rossi Eb-kerete; gólerős a védelmünk

Vágólapra másolva!
2021.04.02. 18:00
null
A képen látható játékosok nagy része várhatóan a nyári Eb-keretben is helyet kap (Fotó: Árvai Károly)
A vb-selejtezőket követően, bőt két hónappal az Európa-bajnokság előtt érdemes megvizsgálni: a márciusi meccsek tapasztalatait is figyelembe véve kik alkothatják majd Marco Rossi szövetségi kapitány 23 fős Eb-keretét, és milyen játékfelfogásra számíthatunk a válogatottunktól.

 

Marco Rossi szövetségi kapitány azt már a vb-selejtezők előtt leszögezte, hogy nagy változások már nem várhatók a válogatottban ahhoz a csapathoz képest, amely tavaly ősszel kiharcolta az Eb-szereplést, és megnyerte a csoportját a Nemzetek Ligájában. Az idei három vb-selejtezőn – Lengyelország, San Marino és Andorra ellen – mindössze egyetlen olyan játékos lépett pályára, aki Rossinál korábban még nem játszott: a Puskás Akadémiában szereplő támadó, Géresi Krisztián, aki csereként öt percre szállt be San Marino ellen. Rajta kívül volt két visszatérő, aki tavaly különböző okok miatt hiányzott, de korábban rendszeresen számolt vele Rossi: Kleinheisler László (NK Osijek) és Varga Roland (MTK). A tavalyi kulcsemberek közül pedig ketten hiányoztak márciusban sérülés miatt: Holender Filip (Partizan Beograd) és Szoboszlai Dominik (RB Leipzig).

Ha bízunk abban, hogy a sérültek felépülnek, illetve az Andorra ellen megsérülő Kalmár Zsolt (DAC) is szerepelhet az Eb-n, és figyelembe vesszük a Rossi által tavaly óta sikerrel alkalmazott 3–5–2-es hadrendet, akkor a nyári 23-as Eb-keretből 20 játékosra mondhatjuk, hogy jó eséllyel ott lesz a névsorban, amikor június 15-én, 18 órától, a Puskás Arénában Portugália ellen megkezdi az Európa-bajnoki szereplését a magyar válogatott.

A HÁTSÓ ALAKZATBAN EGY KÉRDÉS MÉG LEHET...

A kapusoknál Gulácsi Péter (RB Leipzig) és a legutóbbi két meccsen védő Dibusz Dénes (FTC) helye megkérdőjelezhetetlen, a harmadik kapuvédő pedig a keretbe idén bekerülő Tóth Balázs (Puskás Akadémia) vagy az U21-es válogatottban évek óta alapembernek számító, de az idei Eb-t koronavírus miatt kihagyó Demjén Patrik (ZTE) közül kerülhet ki.

TÍZBŐL HAT GÓLBAN JÁTSZOTTAK SZEREPET A VÉDŐK

A magyar csapat várható játékát még lesz idő boncolgatni az Eb-ig. A három vb-selejtező alapján azonban annyit leszögezhetünk, leginkább a lengyelek elleni meccset lehet alapul venni, hiszen az Eb-n hasonlóan nagy nyomás alatt játszhat majd a magyar csapat, mint a labdát több mint 60 százalékban birtokló lengyelek ellen. Az azon a mérkőzésen látott mélységi passzok (amilyet például Fiola Attila mutatott be az első gólnál) jelenthetik a támadójátékunk alapját, és olyan szoros védekezésre is szükség lesz, ami Robert Lewandowskiék ellen a 60. percig mutatott a magyar csapat. Viszont arra vigyáznunk kell, hogy ne veszítsünk el labdákat a tizenhatosunk előterében, mert ahogy ezt a lengyelek megbüntették, a portugálok, a franciák és a németek is meg fogják. Továbbá az is tanulság, hogy a Lewandowskihoz hasonló világklasszisokat (a nyári ellenfeleknél lesz néhány...) egy pillanatra sem szabad szem elől téveszteni, mert a legkisebb kihagyást is könyörtelenül kihasználják.

Ami viszont kimondottan jó jel, hogy Rossi 3–5–2-es rendszerében sokszor kerülnek az ellenfél kapuja elé a magyar védők, és nem csak rögzített helyzeteknél. A három idei vb-selejtezőn tíz gólt értünk el. Ebből hármat szereztek védők (Willi Orbán, Fiola Attila és Loic Nego), ötöt támadók (Szalai Ádám és Sallai Roland kettőt-kettőt, egyet Nikolics Nemanja), kettőt középpályások (Gazdag Dániel és Kleinheisler László). Viszont a védőink négy gólpasszt is adtak (Botka, Fiola, Lang és Szalai Attila egyet-egyet), és összesen hat gólunkban játszottak főszerepet – azért csak hatban, és nem hétben, mert Andorra ellen az utolsó találatunknál védő adott gólpasszt védőnek: Szalai Attila Negónak.

A védelmet érdemes két részre bontani, a belső védőkre és a szélsőkre, utóbbiak a védekezés mellett a támadásban is fontos szerepet kaphatnak. A belső védők közül a lengyelek és San Marino ellen is kezdő Fiola Attila (Mol Fehérvár), Willi Orbán (RB Leipzig) és Szalai Attila (Fenerbahce) helye betonbiztos. Mindhárman jól játszottak a vb-selejtezőkön, Fiola és Orbán gólt is szerzett, de a második meccset végigjátszó, gólpasszt is jegyző Botka Endre (FTC) és a lengyelek ellen csereként beállva gólpasszt adó Lang Ádám is stabil kerettag. Botka és Fiola már csak azért is számíthat a kerettagságra, mert nemcsak középen, hanem a védelem szélén is bevethető. Ha abból indulunk ki, hogy a mezőnyjátékosok között alapvetően minden posztra két embert keres Rossi, akkor a három belső védő helyére hat játékossal kalkulálhat. A hatból öt név, úgy tűnik, adva van, a hatodikra a márciusi keretből Kecskés Ákos (Lugano) pályázhat eséllyel, de ő még csak egyszer lépett pályára a válogatottban, így itt még egy hely kiadó lehet. Azt nehéz megjósolni, hogy Kecskésen kívül ki jöhet még szóba, ha valóban hat belső védővel számol a kapitány, annyit azért leszögezhetünk: Willi Orbánon kívül jelenleg egyetlen olyan magyar védő van, aki tavasszal hétről hétre, topligás csapatban szerepel, ő pedig a Hertha 19 éves játékosa, az egyelőre német U19-es válogatott Dárdai Márton.

Ami a szélsőket illeti, akiknek Rossinál „egyformán” kell támadniuk és védekezniük is: most úgy tűnik, megvan az a két-két név (jobb illetve bal oldalon), akik ott lehetnek majd az Eb-n. A jobb oldalon 2019-ben Lovrencsics Gergő (FTC) minden meccsen kezdett Rossinál, tavaly ősszel sérült volt, és csak Izland ellen szerepelt csereként, mostanra viszont ismét visszakerült a kezdőcsapatba – a lengyelek és Andorra ellen is. Loic Nego (Mol Fehérvár) pedig biztos cserének számít az olasz szakembernél, kilenc válogatott meccséből hatszor csereként állt be, ebből idén kétszer. San Marino ellen kezdő volt, de az, hogy a szünetben lecserélte a kapitány, jelezte, hogy kevésbé volt elégedett vele. Ezzel együtt Andorra ellen újra becserélte, és ő, akárcsak tavaly Izland ellen, góllal jelezte, érdemes számolni vele. A jobb oldalon kialakult versenyhelyzet kárvallottja Bese Barnabás (Leuven) lehet, aki idén már nem került be a keretbe, azok után, hogy január óta egy bajnokin sem játszott belga klubjában. A bal oldalon Holender Filip 2019 és 2020 novembere között az összes válogatott meccsen játszott, most kisebb sérülés miatt hiányzott, de ez nem veszélyeztetheti a hosszú távú kerettagságát, alternatívája pedig a lengyelek és Andorra ellen kezdő Hangya Szilveszter (Mol Fehérvár) lehet (na, meg persze a jolly joker Fiola).

A KÖZÉPPÁLYÁN ÉS ELÖL IS MEGVANNAK A JELÖLTEK...

A belső középpályások között Nagy Ádám mellett ismét kulcsemberként számíthat Rossi Kleinheisler Lászlóra, aki mind a három vb-selejtezőn játszott, kétszer kezdőként és Andorra ellen olvasóinknál a mezőny legjobbjának bizonyult, gólt is szerzett. Kleinheisler mellett Sigér Dávid és Kalmár Zsolt is mindegyik vb-selejtezőn szerepelt. Gazdag Dániel San Marinóban kezdett, Andorrában Kalmár helyére állt be, és megszerezte első gólját a válogatottban. Mellette szól, hogy több poszton is bevethető, és ebben az idényben 27 tétmeccsen 16 gólt és hét gólpasszt jegyzett már a Honvédban. Abban pedig egy ország bízik, hogy a hatodik belső középpályásunk a január óta sérült Szoboszlai Dominik lesz majd az Eb-n.

Csatárposzton a lengyelek és San Marino ellen is eredményes, immár 23 válogatott gólnál tartó Szalai Ádám (Mainz) – az elmúlt harminc évben csak Kiprich József (28) és Gera Zoltán (26) jutott el nála is több gólig a nemzeti csapatban – és a két mérkőzésen szintén két gólt szerző (és gólpasszt is adó) Sallai Roland (Freiburg) is biztosan ott lesz a keretben, ha egészséges. Ugyanez elmondható még a legutóbbi két mérkőzésen egy gólt szerző, kettőt pedig előkészítő Nikolics Nemanjára (Mol Fehérvár) is. A kérdés Varga Kevin. A támadók között Varga Kevin (Kasimpasa) 2020-ban remekül debütált, a törökök ellen itthon gólt szerzett, gólpasszt adott, most a lengyelek ellen csereként, San Marino ellen kezdőként játszott. A két mérkőzésen 90 százalékos passzpontossággal jelezte, jó helyen van nála a labda, sőt gólhelyzetet teremtő kulcspassza is volt. Ezzel együtt az ő esetében a végső döntést vélhetően még jól megfontolja Rossi, hiszen a névrokon, a válogatottba több mint egy év után visszatérő Varga Roland remek formát mutat az MTK-ban (az NB I-ben tíz meccsen hat gól, négy gólpassz az idei mérlege); San Marino és Andorra ellen csereként állt be.

A cikkünkben vastaggal szedett játékosok estében szinte biztosra vehető, ha nem lesznek sérültek, helyet kapnak Rossi Eb keretében. A vb-selejtezők után három hely tűnik kérdésesnek, a harmadik kapus, egy védő és egy támadó helye, bár utóbbi versenyben a 25 évesen a hosszabb távú jövőt jelentő Varga Kevin előnyben lehet a 31 éves Varga Rolanddal szemben. Ha pedig az előzetes terveken sérülés miatt változtatni kell, akkor kaphatnak mások is esélyt, például a legutóbbi bő keretből a San Marinóban egy félidőt játszó Cseri Tamás, a már említett Géresi vagy a bő keretből sérülés miatt kieső Schäfer András, és persze olyanok is szóba jöhetnek, akik most nem voltak keretben. De sok szabad hely már nincs, és ahogy Rossi is mondta, nagy változások már nem várhatók.

ŐK ALKOTHATJÁK ROSSI EB-KERETÉT – ha mindenki egészséges
Kapusok:
Dibusz Dénes, Gulácsi Péter +1 (Tóth Balázs és Demjén Patrik is szóba jöhet)
Belső védők:
Botka Endre, Fiola Attila, Lang Ádám, Szalai Attila, Willi Orbán +1
Szélsők: Lovrencsics Gergő, Loic Nego, Hangya Szilveszter, Holender Filip
Belső középpályások: Gazdag Dániel, Kalmár Zsolt, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Sigér Dávid, Szoboszlai Dominik
Támadók: Nikolics Nemanja, Sallai Roland, Szalai Ádám +1 (a fő esélyes Varga Kevin mellett Varga Roland is szóba jöhet)

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
I-CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–LENGYELORSZÁG 3–3(1–0)
Budapest,Puskás Aréna,zárt kapuk mögött.Vezette:Brych (német)
MAGYARORSZÁG:Gulácsi – Fiola, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics G. (Nego, 66.), Nagy Á., Kleinheisler, Kalmár Zs. (Sigér, 81.), Hangya (Lang, 66.) – Szalai Á., Sallai (Varga K., 72.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
LENGYELORSZÁG:
Szczesny – Bereszynski, Bednarek, Helik (Glik, 58.), Reca (Rybus, 79.) – Szymanski (Józwiak, 59.), Krychowiak, Moder (Piatek, 59.), Zielinski – Lewandowski, Milik (Grosicki, 84.).Szövetségi kapitány:Paulo Sousa
Gólszerző:Sallai (6.), Szalai Á. (53.), Orbán (78.), ill. Piatek (60.), Józwiak (61.), Lewandowski (82.)
Kiállítva:Fiola (90+3.)

2. FORDULÓ
SAN MARINO–MAGYARORSZÁG 0–3 (0–1)
Serravalle,Olimpiai Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:N. Walsh (skót)
SAN MARINO:E. Benedettini – Manuel Battistini, F. Fabbri, Brolli, D. Rossi, Palazzi – Lunadei (Zonzini, 53.), E. Golinucci, Mularoni – N. Nanni (Hirsch, 80.), F. Berardi (M. Bernardi, 80.).Szövetségi kapitány:Franco Varrella
MAGYARORSZÁG:Dibusz – Botka, Orbán, Szalai A. – Nego (Kalmár Zs., a szünetben), Sigér, Gazdag (Kleinheisler, 62.), Cseri (Nikolics, a szünetben), Varga K. (Varga R., 72.) – Sallai, Szalai Á. (Géresi, 85.).Szövetségi kapitány:Marco Rossi
Gólszerző:Szalai Á. (13. – 11-esből), Sallai (71.), Nikolics (88. – 11-esből)

3. FORDULÓ
ANDORRA–MAGYARORSZÁG 1–4 (0–1)
Andorra La Vella,Nemzeti Stadion,300 néző.Vezette:Thórarinsson (izlandi)
ANDORRA:Josep Gómes – M. San Nicolás (Rubio, 62.), Llovera, Emili García, Alavedra (Rebés, 77.) – Alex Martínez (Cristian Martínez, 62.), Marcio Vieira (Pujol, 77.), Vales, Cervós – R. Fernández (Aaron Sánchez, 82.), Aláez.Szövetségi kapitány:Koldo Álvarez
MAGYARORSZÁG:Dibusz – Fiola, Lang, Szalai A. – Lovrencsics G. (Varga K., 83.), Kleinheisler (Nego, 83.), Nagy Á. (Sigér, 61.), Kalmár Zs. (Gazdag, 29.), Hangya – Nikolics (Varga R., 61.), Szalai Á.Szövetségi kapitány:Marco Rossi
Gólszerző:Pujol (90+3. – 11-esből), ill. Fiola (45+2.), Gazdag (51.), Kleinheisler (58.), Nego (90.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik