„Ká-Európa” most mi vagyunk – Bodnár Zalán jegyzete

Mennyire irigyeltük 1994-ben a bolgárokat és a románokat a futballban! Majdnem mindketten világbajnoki elődöntőt játszottak az Egyesült Államokban, a bolgárok négy közé is jutottak a címvédő Németország kiejtésével, a románoknak is csak néhány perc hiányzott hozzá a svédek elleni negyeddöntőben (egy körrel korábban Argentínát búcsúztatták). Olyan világsztárjaik voltak, mint Hriszto Sztoicskov, Kraszimir Balakov, Jordan Lecskov, illetve Gheorghe Hagi, Gheorghe Popescu vagy Florin Raducioiu.

Mi abban az évben éppen egyetlen meccset sem nyertünk, négy döntetlen és nyolc vereség volt a mérlegünk, közte 1–7 a hollandok ellen. Még az újdonsült Szlovénia is legyőzött minket 1–0-ra Szombathelyen, igaz, a szlovénoknak is volt azért egy KEK-győztes, BEK- és UEFA-kupa-döntős Srecko Katanecuk. De akkoriban minden közép-keleti országnak jutott egy-két klasszis a csehszlovák Tomás Skuhravytól a délszláv háború sújtotta Jugoszlávia szupersztárjaiig.

Nagyot fordult azóta a világ: most a bolgárok és a románok irigyelnek minket.

Nagyot fordult azóta a világ: most a bolgárok és a románok irigyelnek minket.

A bolgárokat a 2020-as Eb-pótselejtezőben Szófiában, majd most idehaza az Eb-selejtezőn is könnyedén elintéztük, a románok pedig a mi franciák, németek és angolok elleni Eb- és Nemzetek Ligája-bravúrjainkon ámulhattak az elmúlt években, s miközben azt láthatták, hogy mi az NL A-ligájában a négyes döntőbe jutásért meccselünk az olaszokkal, ők visszacsúsznak a C-ligába. Román szomszédaink az észtek elleni meccsünkre újságírót küldtek az engedélyezett Nagy-Magyarország jelkép apropóján, de a tudósító botrány helyett varázslatos hangulatról, csodálatos stadionról és példás szervezésről, irigylésre méltó futballkultúráról számolt be. Aztán a bolgárok szerb szövetségi kapitánya, Mladen Krsztajics a 3–0-s vereség után tárta szét a karját, mondván, ez a realitás, ennyit tudnak, nincsenek Szoboszlai Dominikjaik és topligákban játszó légiósaik (aki pedig van, mint Janisz Karabelov, ő nálunk játszik Kisvárdán, de a látottak alapján nem biztos, hogy ilyen bolgár importra szorul az NB I.)

S ha még idevesszük, hogy az eggyel korábbi NL-sorozatban a szerbeket is legyőztük, a két vb-selejtezőn négy pontot gyűjtöttünk a lengyelek ellen, vagy azt, hogy amíg 1992-ben a Ferencváros kikapott 4–1-re Pozsonyban a Slovantól, tavaly nyáron pedig éppen 4–1-re nyert ugyanott, elmondható, hogy az egykori szocialista blokkban már csak a vb-bronzérmes horvátok vannak előttünk, ők is elsősorban néhány idősebb sztárjuknak köszönhetően, a hanyatlás előszele már ott is érződik.

Ez hát az irigylésre méltó helyzet: Kelet-Európában most a magyar futball az etalon.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!