Jön az U17-es Eb-elitkör - irány a döntő!

Vágólapra másolva!
2013.03.26. 09:41
null
Pisont István csapatának elsőként kell végeznie a továbbjutáshoz (Fotó: NS-archív)
Spanyolország, Franciaország, Hollandia. A legtöbb futballkedvelő embernek minden bizonnyal a nívós utánpótlás-nevelés is az elsők között beugrik ezen országokról – nos, a trió biztosan nem lesz ott az U17-es Európa-bajnoki döntőben. A magyar viszont ott lehet!

 

„A spanyolok, a franciák és a hollandok példája is mutatja, hogy a nemzetközi mezőny kiegyenlített és igencsak erős – fogalmazott Pisont István, az U17-es magyar válogatott szövetségi edzője, aki természetesen kitért saját együttesére is. – Már két esztendeje együtt dolgozunk a srácokkal, úgy vélem, van stílusa a csapatnak, ami azt jelenti, hogy nem rugdossuk el a labdát hátul sem, hanem a vezérelv szerint »leadom, megjátszom«, vagyis kreatív futballt várok a fiúktól. Ebben nagy szerepe lehet Rácz Barnabásnak, Szántó Tamásnak és az 1997-es születésű Korozmán Kevinnek.”

S persze Zsótér Donátra is számít a szakember. A támadó még futballozott fél órát a Videotonban a múlt heti, Pécsi MFC elleni Ligakupa-mérkőzésen (3–1), másnap viszont már fájdalmakkal kelt, a térdhajlítóizmával bajlódik.

„Lehet, hogy a Vidi játékosa nem szerepelhet kedden a finnek ellen, de benne van a pakliban, hogy csereként pályára küldöm – így a tréner. – A lényeg, hogy nyerjünk a rendkívül masszív, de nem különösebben magas technikai képzettségű északiak ellen. Úgy vélem, a finnek a leggyengébbek az ellenfeleink közül, utána a fehéroroszok következnek, a legerősebb pedig a svéd csapat.”

Fontos tudnivaló, hogy csak a csoportelsők jutnak be a nyolcas Eb-döntőbe, amelyet Szlovákiában rendeznek májusban. Pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény, majd a gólkülönbség számít.

Bízzunk benne, hogy nem kell majd számolgatnunk…

AZ U17-ES EB-ELITKÖR MAI MAGYAR MÉRKŐZÉSÉRŐL – AKÁRCSAK A TOVÁBBIAKRÓL – ÉLŐ, SZÖVEGES TUDÓSÍTÁST OLVASHATNAK A NEMZETI SPORT ONLINE-ON!

AZ U17-ES EB-ELITKÖR PROGRAMJA
KEDD

Magyarország–Finnország, 14.30, Telki
Svédország–Fehéroroszország, 14.30, Tatabánya
CSÜTÖRTÖK
Magyarország–Fehéroroszország, 14.30, Telki (Tv: Sport1)
Finnország–Svédország, 14.30, Tatabánya
VASÁRNAP
Svédország–Magyarország, 14.30, Telki (Tv: Sport1)
Fehéroroszország–Finnország, 14.30, Tatabánya

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik