U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.03.22. 18:10
null
A Németh Antal vezette U17-es labdarúgó-válogatott bár a második félidőben megszerezte a vezetést a szerbek elleni Eb-selejtezőn Portugáliában, de a hajrában az ellenfél végül kiegyenlített, így megmentette az egyik pontot.

A házigazda portugáloktól elszenvedett 2–0-s vereséget követően a magyar U17-es labdarúgó-válogatott szombaton a hollandokat 1–0-ra legyőző szerbekkel találkozott a portugáliai korosztályos Európa-bajnoki selejtezőtornán. Az MLSZ beszámolója szerintNémeth Antal szövetségi edző négy helyen változtatott a portugálok elleni kezdőcsapatán, és az első félidőben jól is működött a mieink taktikája: szinte végig a válogatottunk akarata érvényesült, labdabirtoklási fölényben futballozott, a szerbek nem találtak a fogást a magyarok játékán. A támadóharmadban ugyanakkor nehéz dolga volt a fiúknak, a szerbek is jól védekeztek, így a magyar csapat nem tudott tiszta helyzetekig jutni. Voltak kisebb lehetőségek, a szerb kapusnak egy-egy védést is be kellett mutatnia, de ziccert egyik fél sem tudott kidolgozni.

A fordulás utáni percekben sem változott a játék képe, így a 68. percben a mieink megérdemelten szereztek vezetést: egy labdaszerzés után végig vezetett akció legvégén Galambos János volt eredményes. A gól után jóval több kockázatot vállalt a szerb együttes, és ebben a periódusban már egyértelműen veszélyesebben játszott, de a hajráig jól állták a sarat Németh Antal tanítványai, és tartották az előnyt. A 84. percben aztán az egyik magyar játékos fejsérülés miatt a földön maradt, a játékvezető viszont továbbengedte a játékot, a szerbek pedig kihasználva ezt a lehetőséget, megszerezték az egyenlítő találatot, és

egyben beállították az 1–1-es végeredményt.

„Már a portugálok ellen is jól játszottunk, de a mai mérkőzésen még jobb teljesítményt nyújtott a csapat – értékelt a lefújás után Németh Antal szövetségi edző az mlsz.hu-nak. – Az történt a pályán, amit elterveztünk, a szerbek nem tudták alkalmazni az egyik leghatékonyabb fegyverüket, a gyors kontrákat, és az utolsó negyedórától eltekintve irányítani tudtuk a játékot. Szervezetten futballoztunk, labdabirtoklási fölényben voltunk, és

A magyar válogatott – amely két játéknap után egy ponttal a harmadik helyen áll a csoportjában – kedden a hollandok elleni mérkőzéssel zárja az Eb-selejtezőtornát. A négyesből csak az első helyezett jut ki az idei korosztályos Európa-bajnokságra.

U17-ES EB-SELEJTEZŐTORNA, PORTUGÁLIA
Második kör
Magyarország–Szerbia 1–1 (0–0)
Magyarország: Balogh T. Márk - Árnits Olivér, Lakatos Kristóf, Prettenhoffer Márton, Csóka Dominik - Zubor Ádám, Rab Bence (Petrók Viktor, 89.), Palkó Áron, Magyarics Erik (Milicz Péter, 79.) - Gólik Benjámin (Wébel Máté, 66.), Galambos János (Kátai Szabolcs, 89.)

(Kiemelt kép forrása: mlsz.hu)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Nagy Ákos Károly szeme előtt az olimpia is ott lebeg

Utánpótlássport
13 órája

Jégkorong: gőzerővel készül a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
17 órája

Vívás: a párbajtőröző Horváth Lotti ötödik a junior-vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Úszás: tinédzsereink Grazban brillíroztak, Prágában helytálltak

Utánpótlássport
Tegnap, 9:04

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
2026.04.07. 19:15

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
2026.04.07. 15:50

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.07. 11:06

Vívás: a női tőrcsapat 6., a férfi 10. a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.07. 09:15
Ezek is érdekelhetik