Vigyázzunk a szavakkal, másként, fogalmazzunk pontosa(bba)n! A magyar futballválogatottban szerencsére nem pótolni kell Willi Orbánt, hanem csak helyettesíteni a soros Európa-bajnoki selejtezőkön, ami azért különbség. Mert a pótlás végleges megoldás, ám szerencsére erről szó sincs. 

Arról persze igen, hogy a jó Willi nem akárki, a védelem vezére, aki attól sem riad vissza, hogy a másik kapu előtt sertepertéljen, van is már hat gólja a csapatban, ami centerhalfként szép produkció.
Mondhatnám, nem irigylem Marco Rossi szövetségi kapitányt – de még csak nem is gondolok ilyesmire –, mert az a dolga, hogy legyen csapatunk a meccsekre; ugyanakkor mégis irigylem, mint mindenkit, akinek határozott, egyenes a pályaíve a hivatásában.

Ezzel együtt várom, sőt elvárom, hogy megtalálja a megoldást, még úgy is, hogy – bocsásson meg mindenki – a szóba jöhető futballistáktól kifejezetten bravúr kell, hogy megoldják a feladatot. A helyettesítés még akkor sem könnyű, ha kimondottan tolonganak az öltözőben a világklasszisok, hiszen nincs két egyforma futballista, nem csupán a játék oly fontos apró részleteiben (ritmus, helyezkedés, passzerő, és így tovább), hanem személyiségjegyekben sem.

Utólag leszünk csak okosak ezúttal is, de jó tudni, hogy a helyettesítés nem a legegyszerűbb edzői feladat. A hatvanas években például Baróti Lajosnak voltak hasonló gondjai ahányszor csak Sándor „Csikar” sérült volt. Igazán kitűnő futballistákkal próbálkozott, megfordult a jobb szélen Rákosi Gyula, Bene Ferenc és Göröcs János is – Göröcs „Titit” egyenesen „Csikar” utódjának szánta és agitálta (sikertelenül) a kapitány –, még az sem mondható, hogy a helyettesekkel sikertelen lett volna a csapat, mégis...

Nem volt ugyanaz, és ezt nem én mondom, hanem az akkoriak mesélték. Elvégre amit „Csikar” tudott, az az övé volt, amit Rákosi, Bene vagy Göröcs, az szintén a sajátjuk – alkalmazkodni kellett hozzájuk a többieknek, eldobni a megszokottat, ami sohasem könnyű. 

Most sem lesz az. Viszont leckének remek. Nem feltétlenül Marco Rossinak, inkább azoknak, akik ott lesznek a pályán a beugróval. Kiderül, mennyire rugalmasak, fogékonyak az új helyzetekre, amikor tét is van.

Ezzel együtt optimista vagyok, viszont nyugodtabb lennék, ha Willi Orbán ott lenne a csapatban. Minden bizonnyal a kapitány is, de a futballban a „mi lenne, ha...” nem játszik, ahogy a „mi lett volna, ha...” is csak mentegetőzés, így hát: oldjátok meg, fiúk!

Hic Rhodus, hic salta! – jut eszembe Aiszóposz klasszikusa, szabad fordításban: most mutassátok meg!

A kapitánynak, nekem – mindenkinek.
 
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!