Ásó, kapa, nagyharang – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2022.09.01. 23:41

Minden mese véget ér egyszer, a nekem kedvesebbek örömtelien, hogy aztán tényleg aludjatok jól, álmodjatok szépet.

Nos, a Dzsudzsák Balázs és a 109. válogatottság fabulájánál van ok az örvendezésre, hiszen a dolgok jelen állása szerint november 20-án a görögök ellen a Puskás Arénában eljöhet a beteljesülés: a játékos minden bizonnyal pályára lép.

A sors vagy az ellenfélválasztás kegyes, hiszen Görögország válogatottjával hollywoodi felhangot kaphat a történet, ugyanis hősünk először ellenük volt a csapat tagja, s első gólját is nekik lőtte. Iráklio Pankritio Stadionjában 2007. júniusában a 81. percben cserélte be Várhidi Péter, nem egészen egy évvel később a Puskás Ferenc Stadionban Gera Zoltán passzát 19 méterről lőtte a bal alsó sarokba, ezzel 1–1, a vége 3–2 ide.

És ha már itt tartunk, emlékezzünk az eddigi utolsóra, a 108.-ra is, 2019 novemberében Walesben kaptunk ki 2–0-ra, őt pedig lecserélték a 72. percben. Először be, utoljára ki, ez is egyfajta keret a meséhez, és az is, hogy mindkét meccsen siralmasan produkált a csapat. Az elsőn nem rajta múlott – néhány perc mire elég? – az utolsó rajta is, hiszen ő volt a karszalagos vezér.

Azóta vissza-visszatérően előhozták Marco Rossinak a beválogatását, több tanácsot kapott a témában, mint mi a televízió előtt a gyógyszerészektől egy-egy futballmeccs előtt, közben és után, ám kapitányunk állta a sarat – minden tisztelete mellett a szakmára szavazott.

Aztán eljött az idei nyár, amikor Dzsudzsák kapitány (immár a DVSC-é) megpendítette, hogy van esély a 109.-re. Szinte már másnap hozzátette, hogy nem akart ő lavinát elindítani (azért sikerült), majd kifejtette, sohasem azért vállalta a válogatottságot, hogy övé legyen a legtöbb. De gondolom, csak nincs ellenére. Azt is leszögezte, hogy ha valaki kegyelemből vagy szánalomból hívná, életében először nemet mondana. „A válogatottság nem ajándék!” – jelentette ki határozottan.

Elfogadom. Így aztán ott tartunk mint az okos lány a népmesében, aki ugyebár vitt is ajándékot meg nem is a királynak – két szita közé tett egy galambot, majd a trónus előtt elengedte. Aztán – Benedek Elek gyűjtésében – ásó, kapa, nagyharang.

Mindeközben Debrecenben megváltak az edzőtől, a helyére megbízott Dombi Tibor első kötelességének azt tartja, hogy leüljön beszélgetni a játékosokkal. Van, akinek az egóját kell letörni, van, akibe lelket kell önteni – magyarázta, én pedig bízom benne, hogy Dzsudzsák Balázs az ünnepi készülődés között is a segítségére lesz.

Egyelőre még csak száznyolcszoros szorzóval.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik