Válogatott: az U18-asok a 94. percben szerzett góllal győzték le a svédeket

R. P.R. P.
2024.06.08. 16:12
Fotó: MLSZ
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen a magyar U18-as válogatott 1–0-ra legyőzte Svédországot Miskolcon a DVTK Arénában.

 

Úgy tűnt, döntetlennel ér véget a találkozó, de az utolsó pillanatokban, Kern Martin bal oldali szöglete után Umathum Ádám befejelte a magyar válogatott győztes találatát.

„A mérkőzés éppen ellentétesen kezdődött, mint két nappal ezelőtt, most mi voltunk jobbak, és nekünk volt két-három nagy lehetőségünk – értékelt a lefújás után Babó Levente szövetségi edző az MLSZ honlapján. – Igyekeztünk reagálni a svédek játékára, sikerült rendbe rakni a védekezésünket. Kiegyenlített mérkőzést játszottunk, de nekünk volt több lehetőségünk, ezért úgy érzem, végül igazságos győzelmet arattunk. Azért is örülök a sikernek, mert a játékosok nagyon sok melót beletettek ebbe a két meccsbe, és megérdemelték a győzelmet.”

U18-AS FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Svédország 1–0 (0–0)
Magyarország: Lehoczki Bendegúz (Engedi Márk, a szünetben) – Burghart Manuel, Umathum Ádám, Bacsa Benjámin – Girsik Attila (Szabó Szilárd, 75.), Kern Martin, Galántai Tamás (Lajcsik Vencel, 56.), Herczeg Botond (Szamosi Ádám, 56.), Hornyák Csaba – Bagi Ádám (Vidnyánszky Mátyás, 60.), Bogdán Hunor (Simon Benedek, 60.)
G: Umathum (90+4.)

 

Legfrissebb hírek

Piros-kék zászlók a cseppkőbarlangban – elfeledett élvonalbeli futballklubok 6. rész

Képes Sport
6 órája

Jégkorong: sima győzelem és bennmaradás az U18-as divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.24. 21:46

Jégkorong: nem bírtak a svájciakkal az U18-as fiúk a divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.21. 16:02

Jégkorong: vereséggel kezdett az U18-as válogatott a divízió I/A-vb-n

Utánpótlássport
2026.04.18. 14:53

Jégkorong: kezdődik az U18-as divízió I/A-világbajnokság Krynicában

Utánpótlássport
2026.04.17. 09:07

Jégkorong: vereség Svájc ellen az U18-as vb főpróbáján

Utánpótlássport
2026.04.15. 14:54

Jégkorong: győzelemmel hangolt a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.04.10. 16:00

Jégkorong: gőzerővel készül a vb-re az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.04.08. 16:29
Ezek is érdekelhetik