Mr. Shakespeare igazsága – Malonyai Péter jegyzete

A világ igazságtalansága lett volna, ha nem vesszük sikerrel, tehát Európa-bajnoki részvétellel a szófiai selejtezőt – hallom a lefújáskor a televízióból. Egyetértek. Ám egyértelműen tanulságokkal teli volt a szófiai meccs, hogy levonják-e őket, akiknek illik, legyen az ő dolguk.

Drukkerként, kívülállóként bennem az öröm az úr, ám mellette ott van némi keserűség is, hiszen – bevallják, nem vallják be a főszereplők – ki is kaphattunk volna csütörtök este.

Nem sokon múlt, hiszen a korai vezetés után emberelőnyben sem tempót váltva játszott a csapat, aztán Kerkez Milos feleslegesen kiállíttatta magát, így egálból kerültünk hátrányba. Hogy iksz és továbbjutás lett a vége, az a sors (előzmények) igazsága, s nem a szófiai mérkőzésé.

Még 1–1 volt az állás, amikor a kalapokról kezdtem el gondolkozni. Nevezetesen arról, hogy bár nem divat manapság a karimás fejfedő, ilyenkor, egy-egy nagy torna előtt fontos „szereplő” – nem mindegy, hogy hozzánk sorsolják a többieket, vagy minket hozzájuk. Magyarán: már most kivívott csoportelsőséget reméltem.

Igyekszem a lényeghez és nem az érzéseimhez igazítani a soraimat – minden tiszteletem Marco Rossié és csapatáé, az enyém pedig némi szomorúság. Vagy értik, vagy nem, ez érdekeltség kérdése (is), hogy megnyugtassam őket, William Shakespeare-t hozom elő. A hasonló esetekben ki tudja, hányszor felemlegetett (megtekintés nélkül is előcitált) vígjátékát, címe ugyebár: Minden jó, ha jó a vége.

Azt viszont ne feledjük, hogy mire a boldog vég eljő, történik egy és más. Mint ezen a meccsen is, de ez persze utólag csak mellékszál. A néző is csak a székéről felkelve érzi úgy a színházban, hogy helyreállt a világ rendje, könnyebbül meg, mint mi is most, a kijutás birtokában.

Véletlenek persze nincsenek, a mérkőzés nehéz pillanatainak éppen úgy okai vannak, mint a színházi hepiendnek. Szoboszlai Dominik azt mondta, sugallta a lefújás után, jó, hogy megvan a továbbjutás, de ő magától és a többiektől egyaránt nem száz, hanem százhúsz százalékot vár mindig, most pedig csak száztizenkilenc a vége.

Óvatos, ildomos, a többiekre nézve megbocsátó alapállás, csapatkapitányhoz méltó, ám térjünk vissza Mr. Shakespeare-hez, mégiscsak a futball őshazájának szülötte. „Nézzétek el, ha gyarlón tévedünk: Mi adunk szívet, ti meg kezet nekünk” – ez az utolsó mondata a Minden jó, ha jó a vége című darabnak.

Ide illik.

Vasárnap pedig Montenegró jön.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!