Sportrádió: titkon számított a meghívóra Ferenczi János

2023.06.13. 19:15
null
Ferenczi szerint a bajnoki bronzérem megszerzése is közrejátszott a meghívásához (Fotó: Török Attila)
Két Európa-bajnoki selejtezőre készül a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben. Marco Rossi együttese szombat este hattól Montenegró ellen lép pályára Podgoricában, majd három nappal később Litvániát fogadja. A debreceni Ferenczi János 2019 szeptemberében pont a délszlávok ellen debütált a válogatottban. A Sportrádió Hazafutás című műsorában Rizmayer Mihály kérdezte a játékost.

 

„Nekem az a 2–1-re elvesztett meccs volt az első szereplésem a válogatottban, ezért emlékezetes, nem pedig az eredmény miatt, még akkor is, ha az csak felkészülési mérkőzés volt. Most nyilván nagyobb lesz a tét, és más összetételben játszik majd a válogatott, úgyhogy remélem, hogy jobb eredményt fogunk elérni” – emlékezett vissza válogatottbeli bemutatkozására Ferenczi, aki bővebben is mesélt a négy évvel ezelőtti, Montenegró elleni találkozóról.

„Az egy felforgatott csapat volt, nem minden alapvetően kezdőként számításba vett játékosunk játszott azon a mérkőzésen. Lehet, hogy emiatt is juthattam szóhoz. Egy tipikusan balkáni csapatokra jellemző mérkőzés volt, a küzdés dominált. Most is erre számítunk, és még jobban fel kell készülni, nehogy megint olyan eredmény szülessen, mint négy éve” – fogalmazott Ferenczi, aki elárulta, titkon azért várta az újbóli válogatott meghívót.

„Igazából azért számítottam rá, mert a legutóbbi összetartáson is itt voltam, és akkor is száz százalékot nyújtottam, úgyhogy bíztam benne, hogy újra meghívnak. Az, hogy a Debrecennel ilyen jól szerepeltünk a bajnokságban, és bronzérmesek lettünk, nyilván hozzátett a dolgokhoz. Szerintem nemcsak az egyéni teljesítmény számít, hanem a csapaté is. Ha jobb a csapat, akkor nekem is jobb a teljesítményem” – mondta a DVSC szélsője, aki most is boldogan adta fel a nyári szünetet.

„Szokták mondani, hogy behívtak a válogatottba, nem lesz vakációd, de ilyenkor az ember nem érzi a fáradtságot. Alig vártam, hogy megérkezzek Telkibe, remélem, szerephez is jutok, és olyan teljesítményt sikerül nyújtanom, ami hozzásegít majd minket ahhoz, hogy kijussunk az Eb-re” – közölte Ferenczi, jellemezve is a válogatott hétvégi ellenfelét.

„Igazi harcos stílusban futballozik Montenegró. Egy hete már itt vagyunk Telkiben, és készülünk rájuk, de tudjuk, hogy nehéz mérkőzés lesz. A mi csapatunk kvalitásai jobbak, viszont ezt a pályán is meg kell mutatni, és ennek ott kell majd kijönni. Mindenre fel kell készülni, lehet például, hogy a pálya minősége nem olyan lesz, vagy egyéb apróságok. Ezeket ki kell zárni, és a saját teljesítményünkre kell koncentrálni.”

Elárulta azt is, mi volt eddig a program Telkiben, s mi lesz még a meccsekig hátralevő időben a menetrend.

„Az idény vége után volt egy rövidke szünet, úgyhogy itt, Telkiben egy minialapozással kezdtünk, de az elmúlt napokban már jobbára a taktikai felkészüléssel foglalkozunk. Ezeket gyakoroltuk erre a két meccsre hangolva. A hátralévő napokban ezt folytatjuk, aztán – úgy tudom – egy nappal a találkozó előtt indulunk Montenegróba” – zárta szavait Ferenczi János.

Legfrissebb hírek

Hétfőn indul az újabb jegyértékesítés a görögök elleni válogatott meccsre

Magyar válogatott
2026.03.06. 17:44

Csányi Sándor: Az egyik célunkat, a világbajnoki részvételt még nem értük el

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:31

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56

Jó társaságban máris gólpasszt adott a rutinos Ferenczi János

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 06:46

Két védővel erősített a Kazincbarcika, de egy távozót is bejelentett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.21. 18:05

Vámos Petra örül, hogy Metzben maradhat

Kézilabda
2026.01.07. 17:20

A Kazincbarcika már érdeklődik a válogatott védő iránt

Labdarúgó NB I
2026.01.03. 13:52

A magyar válogatott védő is távozhat Csíkszeredából

Minden más foci
2026.01.02. 18:44
Ezek is érdekelhetik