U19: Bodnár-bomba, Gruber-gól, legyőzte Ciprust a válogatott

Vágólapra másolva!
2022.10.25. 17:26
null
A második félidőben sikerült a ciprusiakat földre kényszeríteni (Fotó: mlsz.hu)
A magyar férfi U19-es válogatott Gyirmóton, felkészülési mérkőzésen Bodnár Gergő és Gruber Zsombor második félidőben esett góljával 2–0-ra legyőzte Ciprust.

A Magyar Labdarúgó-szövetség beszámolója szerint Szélesi Zoltán szövetségi edző a szeptemberben magyar továbbjutással zárult, Walesben megvívott Európa-bajnoki selejtezőtorna utáni első edzőtáborozására több új játékost is meghívott a keretébe.

Talán ennek is volt köszönhető, hogy Gyirmóton a még az Eb-selejtezőtornájuk előtt álló ciprusiak ellen az első félidőben a magyar csapat nem igazán találta a játékát, míg a ciprusiak veszélyesebben játszottak, s még tizenegyest is rúghattak: a 3. percben Pécsi Ármin kapus szép védéssel hárított.

A második félidőre aztán feljavult a mieink játéka, s előbb az 59. percben Bodnár Gergő egy szöglet után kifejelt labdát megszelídített, majd óriási bombagólt ragasztott a kapu bal oldalába, 1–0. Hét perc múlva Gruber Zsombor a bal oldalon vezetett gyors magyar támadás végén lőtt éles szögből a ciprusiak kapujába, 2–0.

A folytatásban is inkább Szélesi Zoltán csapata előtt voltak lehetőségek, ám az eredmény már nem változott. A két csapat két nap múlva, csütörtökön 13.00 órától ismét összecsap, szintén Gyirmóton.

Az első félidőben túl sok technikai és taktikai hibát követtünk el, ez bizonytalanná tette a játékosokat a pályán, és el kell ismerni, hogy a helyzetei alapján ellenfelünk akár két góllal is vezethetett volna a szünetben. A félidőben azonban korrigálni tudtuk a hibákat, a fordulás után átvettük az irányítást, innentől kezdve pedig végig dominálni tudtunk, és összességében megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. A második félidővel elégedett vagyok, ugyanakkor nem adhatunk akkora előnyt az ellenfélnek, mint amit az első félidőben adtunk, ebben mindenképpen javulnunk kell a jövőben – értékelte a mérkőzést Szélesi Zoltán szövetségi edző a labdarúgó-szövetség honlapján.

U19-ES VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Magyarország–Ciprus 2–0 (0–0)

Magyarország: Pécsi – Bodnár G., Heil (Győri Á, 62.), Babós L., Horváth H. (Lovas, 62.) – Tuboly (Bakti, szünetben), Keresztes (Jurek, 62.), Kocsis D. (Nagy-Kolozsvári, 78.) – ifj. Lisztes K., Gruber, Babos B. (Krajcsovics, 62.)
Gólszerző: Bodnár (59.), Gruber (66.)

A TELJES MÉRKŐZÉS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik