Válogatott: Akkor sem bánkódtam volna, ha Attila mezét kapom – a Szalai mezét bezsebelő fiatal

2022.06.06. 16:27
null
Bihari Márk és a Szalai-mez
Mint ismert, a magyar labdarúgó-válogatott szombaton 1–0-ra megverte 35 ezer magyar gyerek előtt a régóta veretlen Angliát. Kétségtelen, hogy a mieink valamennyi ifjúnak felejthetetlen élményt szereztek, de a nemzeti tizenegy csapatkapitánya, Szalai Ádám a mezével különösen varázslatossá tette a Biai Református Általános Iskola egyik diákjának estéjét. Megkerestük Bihari Márkot, akinek nagypapája a táblát országosan ismertté tevő Nemzeti Sport vasárnapi címlapját bemutató Facebook-bejegyzésünk alatt büszkélkedett, hogy az ő unokája volt a szerencsés. A 13 éves fiú elmesélte, hogyan szerezte meg egyik kedvence dresszét.

„Az iskolatársaimmal és a tanáraimmal látogattam ki a mérkőzésre. Hihetetlen hangulat volt, a dudaszó az egész stadionban hallatszott. Nagyon örültem a végeredménynek” – mesélt élményeiről a 13 éves Bihari Márk, aki céltudatosan, a „Szalai, szeretném a mezed” feliratú, a Nemzeti Sport vasárnapi címlapjának köszönhetően immár országosan ismert táblával érkezett a találkozóra.

„Megbeszéltük a barátaimmal, hogy táblákat fogunk gyártani, de ők végül nem készültek fel. Tudtam, hogy mindenki Szoboszlai Dominik mezét akarja majd, így nekem másra esett a választásom. Azt gondolom, Szalai Ádám emberileg és szakmailag is a válogatott egyik legjobbja, így az ő szerelésére pályáztam.”

Márk azt is elmesélte, hogyan szerezte meg a mezt: „Körülbelül a nyolcvannyolcadik percben lesétáltam a lelátó aljára, és felmutattam a táblát. Szinte az összes játékos bevonult már az öltözőbe, de Szalai maradt, és elindult felénk. Amikor rám nézett, már tudtam, hogy nekem fogja adni a szerelését – ez meg is történt, majd megköszönte nekünk a támogatást. Néhány szurkolótársam próbálta elvenni, de résen voltam. Elmondhatatlan örömet szerzett nekem Ádám.”

A Nemzeti Sport Facebook-oldalán többen is felvetették, mit szólt volna a fiatal, ha Szalai Ádám meze helyett Szalai Attiláét kapja meg – keresztnév nem szerepelt a táblán.

„Igen, olvastam a kommenteket. Akkor sem bánkódtam volna, ha Attila mezét kaptam volna meg” – szögezte le Márk, aki iskolai teendői mellett a biatorbágyi Viadukt SE-ben futballozik.

Biztos kezekben van tehát az értékes ereklye, amely a bekereteztetés után felkerül a 13 éves fiú szobájának falára.

Bihari Márkon kívül egy másik szurkoló is szerencsésnek mondhatja magát, ő Szoboszlai Dominik pólóját kapta meg, majd örömében el is sírta magát.

A 13 éves fiatal a Nemzeti Sport címlapján is szerepelt
Legfrissebb hírek

Czékus Ádám duplázott; Bolla Bendegúz góllal és gólpasszal segítette csapatát – légióskörkép videókkal

Légiósok
2026.08.10. 09:55

Szalai Attila megszerezte első gólját a Pogon Szczecinben! – videó

Légiósok
2026.08.08. 18:28

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Magyar álomgólok Brazília ellen; nyolc éve e napon lett világbajnok Franciaország – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.15. 17:16

A Pogon Szczecin többéves szerződést kötött Szalai Attilával

Légiósok
2026.07.09. 22:50

Ribéry talpra állítja a megrogyott franciákat – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.06.27. 12:06

Időutazás a szocializmus lábától Isten kezéig – vb-videók

Minden más foci
2026.06.22. 18:04

A világ ámult Maradonán, mi, magyarok nem annyira

Minden más foci
2026.06.18. 08:56