Búcsúmeccs Lewandowski nélkül; Késely Ajna jó úton jár Bernek Péterrel

S. T. J.S. T. J.
2021.11.14. 23:10
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.
A Sporting Kansas City nem engedte el a válogatott idei utolsó két világbajnoki selejtezőjére Sallói Dánielt,
A Sporting Kansas City nem engedte el a válogatott idei utolsó két világbajnoki selejtezőjére Sallói Dánielt,
aki 30 mérkőzésen 16 gólt és 8 gólpasszt jegyzett az MLS alapszakaszában. A csatár most arra koncentrál, hogy a bokája teljesen rendbe jöjjön, és hogy a rájátszásban jól szerepeljen a csapattal. A Kansasszel közel jártak az alapszakasz-győzelemhez, de nem sikerült megnyerniük a Nyugati konferenciát, ez hátrányt jelent a rájátszásban, ennek ellenére Sallói a bajnoki címmel lenne igazán elégedett. Beszélt arról is, hogy nem csak a klubját, hanem a magyar válogatottat is szeretné sikerekhez segíteni.


Végre-valahára hazai közönség előtt léphetett jégre a férfi jégkorong-válogatott a Sárközy Tamás-emléktornán, ami „felemelő volt” Sean Simpson szerint. A szövetségi kapitány korábban nem dolgozott együtt Kulmala Rasmusszal és Galló Vilmossal, megkérdeztük a véleményét a két hokisról. A kanadai tréner azt mondta, Kulmala remekül játszott, nem okozott gondot neki a beilleszkedés, szakmailag és emberileg is kedveli, de tétmeccsekhez szüksége lesz a magyar útlevélre. Galló Vilmossal eddig csak telefonon beszélt, most személyesen is megtapasztalta, hogy igazi vezéregyéniség. Simpsont arról is faggattuk, elég mély-e a keret a sikeres világbajnoki szerepléshez?

Bár az első világháborút 1918. november 11-én „lefújták”, nemcsak a nagypolitika színpadán, a sportban sem csillapodtak az indulatok. Még hosszú éveknek kellett eltelniük addig, amíg a vesztes nemzetek – így a Trianonban megcsonkított Magyarország – újra elfoglalhatták az őket megillető helyet a tempót diktáló győztesek között. Így aztán nemcsak az nem meglepő, hogy az 1920-as antwerpeni olimpián nem vehettek részt legjobbjaink, de azon sem kell csodálkozni, hogy a FIFA sem fogadta tárt karokkal a mieinket. A Carl Hirschman FIFA-főtitkárt a Sporthírlap képviseletében Hágában meglátogató riporter, Klein Ignác erről is faggatta a holland sportvezetőt. Részletek Népsport mellékletünkben.

Legfrissebb hírek

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
2026.08.14. 23:50

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2026.08.12. 23:47

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
2026.08.11. 23:59

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35