Színes tévé – Somogyi Zsolt jegyzete

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 23:08

A türelmetlenség szinte tapintható. Aki nem várja izgatottan az Európa-bajnokságot, az is érezheti, valami fontos közeleg: még a közért pénztárában is visszaköszön az UEFA Euro 2020 felirat, ahol a matricák, kártyák, albumok, egyebek kaphatóak. (Amúgy miért nem 2021? Kit akarunk ezzel becsapni? Van, aki nem tudja, hogy a világjárvány miatt a torna idén lesz, nem tavaly volt? Olyan álszent ez az elnevezés így, na mindegy.) A még szélesebb, még színesebb televíziók is ilyenkor akciósak, immár hagyomány, hogy a vb-k, Eb-k előtt a futballal próbálja eladni mindenki az áruját. A válogatott is a célegyenesbe ért, a június 15-i, keddi, Portugália elleni Eb-nyitómeccsünk előtt pontosan egy héttel Írország az ellenfél.

A kérdés így szól: mi lehet fontos az írek elleni ráhangoló mérkőzésen?

Mondják, ma már nincs tét nélküli meccs, és a hazai Eb-találkozókat megelőző utolsó felkészülési összecsapás végképp nem lehet az. Ám az eredmény nem feltétlenül a legfontosabb! Elég arra gondolni, hogy 1986 márciusában 3–0-ra megvertük a brazilokat, hogy aztán a mexikói világbajnokságon nagyot bukjon csapatunk, 2016-ban viszont a Horvátország (1–1), Elefántcsontpart (0–0), Németország (0–2) elleni találkozó után az év első győzelmét a legjobbkor arattuk. Ausztria ellen, Bordeaux-ban, már az Eb-n. Az előzmények a torna ismeretében tehát zárójelbe kerülhetnek.

Marco Rossi szövetségi kapitány a Ciprus elleni, múlt pénteki 1–0 után arról beszélt, hogy néhány játékos először futballozott mérkőzésen a körülötte lévő társakkal, összeszokottságról tehát a sok edzés, a felkészülés ellenére sem lehet beszélni. Mégis, taktikai elemeket, mozgásokat lehet gyakorolni, még akkor is, ha a tradicionális ír futballra sok másik hasonlít, de a portugálok, a franciák vagy épp a németek játéka kicsit sem. Szervezett védekezés, gyors labdakihozatal, nyugodt passzjáték nyomás alatt – ezt érdemes megélni, megérezni, mert az Európa-bajnokság csoportmérkőzésein ebben bőven lesz részük játékosainknak.

Ami fontos, és Schäfer András is kiemelte, hogy az elmúlt hónapokban kényszerből hozzászoktak a zárt kapus, üres lelátók előtti, hangulattalan futballhoz, így új élmény volt a magyar drukkerek szeretetét érezni a Szusza Ferenc Stadionban. Támogatásban kedden és főleg jövő kedden sem lesz hiány, és ha a csapat mindent megpróbál, az eredménytől függetlenül megkapja az elismerést.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik