Indul a mandula – Malonyai Péter jegyzete

Volt idő, amikor a futballválogatott első embere arról beszélt, mi vagyunk a tízmillió szövetségi kapitány országa, magyarán, képtelenség közmegelégedésre válogatni, mert minden drukker meg van róla győződve, ő hordja tarsolyában a marsallbotot.

Aztán jött idő, amikor fel sem vetődhetett a kapitányi sirám, úgyszólván mindegy volt, ki lép pályára címeres mezben, mert a produkciónak se íze, se bűze. Legfeljebb visszafelé elsütve jöhetett az élc: az nem lehet, hogy a tízmillió szövetségi kapitány országában ne lehetne tizenegy épkézláb futballistát verbuválni!

Most félúton vagyunk, s nem csupán azért, mert a lélekszám nem éri el a tízmilliót (9 733 000). Azért is, mert bár ötlete, jelöltje ma is van a kívülálló érdeklődőknek, valahogy több bizalom övezi a válogatottat és benne Marco Rossi kapitányt, mint a (leg)fényesebb korokban. Miközben már nem mondható, hogy mindegy, ki játszik és ki nem – vannak a csapatban egyéniségek, akik jellemző játékjegyeik alapján akkor is felismerhetők lennének, ha nem virítana a hátukon a számuk és a nevük.

Mondom mindezt annak kapcsán, hogy Marco Rossi kihirdette harminctagú keretét. Az Európa-bajnokságra készülődve. Négyen kikerülnek majd a végleges nevezésig, huszonhatan maradnak, akik fél esztendő múlva reggeltől estig, sőt estétől reggelig mondogatják, mekkora élmény volt egy hazai rendezésű (tudom – is...) nagy tornán akár még a kispadon is átélni a Puskás Aréna telt házát.

Csak nekünk is élmény legyen! – mondom, s ez most nem pikírt megjegyzés, hanem – tetszik, nem tetszik – parancs. Azért vettem a bátorságot rá, mert a szövetségi kapitány is határozott. Tetteiben és megfogalmazásában egyaránt. Jöhetett sugallat innen vagy onnan, igyekezhettek az érzelmeire hatva belopni magukat a szívébe, súghattak neki ezt és azt – önmaga maradt. A korábban leszögezett szempontok és persze a megérzései (mert az is kell) irányították. Lásd Szoboszlai Dominik esete – az ifjú kincs vagy készen áll június elsejére a játékra, vagy lemond róla, szó sem lehet arról, hogy valaki, lett légyen akármilyen tehetséges, majd csak lesz valami alapon foglalja a helyet a keretben.

„Indul a mandula” – idézem az egykori edzői ukázt, a végére pedig – optimizmusom jeleként – egy Dunajevszkij-operett slágerét küldöm Marco Rossinak. Lekottázni nem tudom, de a címe is sokat mond: „Kapitány, kapitány. fő a jókedv...!”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!