Válogatott: biztos, hogy nem itthon játszunk Bulgáriával

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2019.12.18. 10:13
null
Fotósok dolgoznak a bolgár Vaszil Levszki Stadionban (Fotó: AFP)
A Bolgár Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy nincs akadálya a VAR-rendszer telepítésének a szófiai Vaszil Levszki Stadionban, következésképp nem cserélik fel a március 26-i Bulgária–Magyarország NL-playoffmérkőzés pályaválasztói jogát.

 

A bolgár szövetség az UEFA-tól kapott hivatalos levélre hivatkozva közölte a hírt, megosztva a közvéleménnyel azt is, hogy Alessandro Arduino, az európai szövetség VAR-koordinátora leszögezte: mivel a körülmények adva vannak, a videoasszisztens-rendszer telepítése az UEFA felelőssége.

A beszámoló szerint Arduino határozottan cáfolta azokat a felröppent híreket, hogy az Európa-bajnokságra jutásról döntő playoff Bulgária–Magyarország elődöntőjének – és bolgár továbbjutás esetén a minitorna szintén Szófiában esedékes fináléjának – pályaválasztói jogát felcserélhetik.

Korábban Kiril Domuszcsievnek, a bolgár bajnok Ludogorec tulajdonosának nyilatkozatára hivatkozva számoltunk be arról, hogy a VAR-rendszer telepítése előtt tornyosuló akadályok miatt a meccs akár a budapesti Puskás Arénában is „kiköthet”.

Domuszcsiev szavai nagy visszhangot váltottak ki Bulgáriában is, megszólalt például Bojko Boriszov miniszterelnök is, aki profi futballista múltja ellenére is elvetette a Ludogorec-elnök ötletét a VAR-rendszer bulgáriai telepítésének állami finanszírozására.

„Az állam mindenkiért van. Ezért akartunk demokráciát. Ha azt mondjuk, „az állam”, akkor ne egy külső szereplőt képzeljünk magunk elé, hanem a hazánkat, a saját pénzünket, a saját adóbevételeinket. A nagy kérdés az, vajon a bolgár adófizetők akarnák-e, hogy a befizetéseikből a VAR-rendszerre költsünk azért, mert a klubelnökök nem akarnak a saját zsebükbe nyúlni” – idézi például a dsport.bg Boriszov minapi szavait, kommentárjában megadván a választ a kérdésre: aligha.

Mint ismert, a bolgár–magyar mérkőzés győztese az Izland–Románia csata továbbjutójával vív meg az Eb-döntőbe jutásért március 31-én. Az a meccs már valóban Budapesten lesz – ha túljutunk a bolgárokon.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vitális Milán: El akarjuk rontani a Ferencváros napját

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 09:01
Ezek is érdekelhetik