Vigaszágon – Sinkovics Gábor jegyzete

Már a Stocklasa fivérekre sem emlékszünk. Pedig a derék Martin és Michael annak idején sokszor került szóba hol indulatosan, hol szomorúan. Az idő homályába vész, hogy a futball mellett mi volt a civil foglalkozásuk, talán banktisztviselők voltak, esetleg benzinkúton dolgoztak, de az is lehet, hogy szobafestőként pingálták okkersárgára az elvált asszonyok konyháját. Velük kapcsolatban a zöld gyep maradt meg az emlékezetünkben, a vaduzi Rheinpark Stadion talaja, amelyen a magyar futballtörténelem egyik legszégyenletesebb mérkőzése zajlott 1999 szeptemberében. A Stocklasa fivérek vezette liechtensteini válogatott gól nélküli döntetlent ért el Európa-bajnoki selejtezőn a mieinkkel szemben. Pedig abban a válogatottban a mostanihoz képest igazi egyéniségek szerepeltek, Király Gáborral a kapuban, a védelemben Korsós Györggyel, Mátyus Jánossal, a középpályán Dárdai Pállal, Halmai Gáborral, Illés Bélával.

Azt is túléltük.

Azt is túléltük.

Volt néhány pillanat a mérkőzésen, amikor azt gondoltuk, most megáll az idő, innen nincs tovább, de nem így történt. Az észt Kaldma sporttárs lefújta azt a gyalázatos meccset, néhány napig dühöngtünk, utáltunk mindent, ami a futballal kapcsolatos – aztán minden ment tovább.
Bernd Storcknak is tovább kellene lépnie.

A kapitány még mindig az Andorra elleni vereséget magyarázza, amely valóban gyomrossal ért fel, de a német szakembernek fogalma sincs arról, hogy az elmúlt évtizedekben mi hozzászoktunk ehhez. Hozzászoktunk a pofonokhoz, a kudarcokhoz, a megrendítő vereségekhez.

Bernd Storcknak immár előre kellene néznie.

Elvégre ő német, cipeli magával az optimizmust, hurcolja mindenhová a kitartás érzését, a túlélés technikáját. És bizonyára látta a „Berni csoda” című alkotást, amelyben a nyugatnémetek éppen bennünket, a legyőzhetetlen magyarokat múlták felül – bár ne forgatták volna le ezt a filmet… Jó lenne most azt írni, hogy új tekercs kerül a vetítőgépbe augusztus végén-szeptember elején, és a lettek, majd a portugálok legyőzésével óriási lépést teszünk a jövő évi világbajnokság felé.

De mi sajnos most is a vigaszágon vagyunk. Megint a jövőt építjük, egyre kevesebb egyéniséggel a válogatottban. Bernd Storck kerete a jelen – és ez lenne a jövő? Egyébként a liechtensteini kínlódás után egy hónappal a portugálokkal meccseltünk.

Kaptunk egy hármast – és már senki sem beszélt a Stocklasa fivérekről.