Labdarúgás: 95 éves az Aranycsapat „12. játékosa” – Szepesi György

Vágólapra másolva!
2017.02.05. 09:00
Ma ünnepli 95. születésnapját Szepesi György újságíró, sportriporter, a magyar rádiózás legendája. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja.

A labdarúgással az angyalföldi grundokon, gyermekként ismerkedett meg. Jóllehet tizenkét éves korától igazolt játékos volt alsóbb osztályokban, hamar belátta, hogy nem olyan tehetséges, mint az akkor világhírű magyar focisták. Úgy érezte, hogy a pálya széléről többet tud nyújtani a sportnak.

Ez utóbbit szó szerint kell érteni, mert 1945-ben rádiós lett, s az oldalvonal mellett állva közvetítette a meccseket. Ezek közül alighanem a leghíresebb az 1953-as londoni 6:3, az „évszázad mérkőzése”, amelyet milliók hallgattak idehaza, Szepesire pedig ráragadt az elismerő minősítés: ő az Aranycsapat 12. játékosa.

Szepesi György (középen) 
a 2015-ös Év sportolója-gálán
Szepesi György (középen) a 2015-ös Év sportolója-gálán

Szervezője volt a Magyar Rádió Körkapcsolás című műsorának, amely rövid idő alatt hatalmas népszerűségre tett szert, és 1963-tól 2009-ig kíváncsi rádióhallgatók millióihoz juttatta el a magyar stadionok hangulatát. Ő honosította meg azt a sportközvetítési stílust, amelyben a riporter lelkesen, magas hőfokon együtt él a játékkal, a csapattal, a versenyzővel, azonosul a történésekkel, együtt örül a sikernek, a győzelemnek, s kesereg balsiker, vereség esetén.

Olimpiáról először 1948-ban tudósított, és sorozatban tizenöt ötkarikás nyári játékról közvetített egyedi stílusban az éteren keresztül. Egy híján félszáz magyar olimpiai aranyérem megszületésénél lehetett ott, az 1964-ben Tokióban győztes magyar vízilabda-válogatott döntő mérkőzésén például egy ország kiáltotta vele: „Lőj, Dömötör!”

Emellett tizennégy labdarúgó-világbajnokságnak is a kommentátora volt, s bekerült a Guinness-féle Rekordok könyvébe. Ő ugyanis a világ leghosszabb időn át tevékenykedő sportriportere, a 2005-ös Magyarország–Argentína barátságos futballmérkőzésnek csaknem napra pontosan hatvan évvel azután lehetett a rádiós szakkommentátora, hogy az 1945-ös magyar–osztrákon bemutatkozott sportriporterként.

 

A sport mellett a politikai újságírásba is beletanult: 1975 és 1978 között az MTI bonni tudósítója volt, míg 1981-től 1992-es nyugdíjba vonulásáig a Magyar Rádió Szórakoztató és Sportfőosztályának vezetőjeként dolgozott. Társadalmi megbízatásokat is vállalt szeretett sportágában: 1979 és 1986 között a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke volt, elnöksége idején szerepelt utoljára a magyar labdarúgó-válogatott világbajnokságon, a balsikerű 1986-os mexikói tornán.

1982-ben beválasztották a FIFA végrehajtó bizottságába, s tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak is.

Szepesi György munkásságát számos elismerés övezi: első magyar sportújságíróként kapta meg a Gerevich-díjat, birtokosa az Orth György-díjnak, az Aranytollnak, 2007 januárjában Kodály Zoltán közművelődési díjat vehetett át a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány kuratóriumától, amely 1993 óta az oktatás, a kultúra és a tudomány területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyiségeket tünteti ki. 2004-ben lett a Prima Primissima-díj kitüntetettje, s ugyanebben az évben a Magyar Sportújságírók Szövetsége Életműdíjjal jutalmazta.

Birtokosa a NOB Olimpiai Érdemrend ezüst fokozatának, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjének is. 1995-ben szűkebb pátriája, Budapest XIII. kerülete, majd 2005-ben a főváros is díszpolgárává avatta. 2012-ben az újonnan alapított Magyar Sportsajtó Halhatatlanja díjat és a Magyar Olimpiai Bizottság sajtóbizottságának médiakülöndíját vehette át. 2016-ban Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) életműdíját kapta meg.

A róla elnevezett Szepesi-díjat, amellyel a hazai újságírás és sportújságírás egyik meghatározó alakját díjazzák, először 2015-ben adták át.

 

Legfrissebb hírek

Az Aranycsapat ihlette a Chelsea új idegenbeli mezét

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:46

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik