Edzősors: Úgy „gondoltatták”, az Eb a fellendülés jele – Mezey

Vágólapra másolva!
2016.12.10. 11:27
Mezey György szerint Magyarországon túl nagy jelentőséget tulajdonítottak a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplésének. A korábbi szövetségi kapitány a duol.hu oldalnak beszélt arról, mit gondol a mai magyar futballtól.

„Nincs ennyi a magyar futballban, mint amennyit a médián keresztül érzékeltettek velünk. Jól összejött minden azon az Eb-n, úgy gondoltatták a közvéleménnyel, hogy ez a fellendülés jele" – idézte a duol.hu a nemesvitai évzárón részt vevő Mezeyt, aki szerint a„futballsikerek alapja az országos gazdasági helyzeten, a népsűrűségen múlik inkább. Utolsó helyen van a futballtapasztalat, amit a válogatott meccsek számával szoktak mérni a szakemberek. Ilyen szempontból a taroló tíz-tizenöt csúcs-országot nem lehet utolérni."

„Naivitás azt hinni, hogy ha hozunk egy-két külföldi edzőt, azok majd megváltják a magyar futballt” – mondta Mezey, hozzátéve, szerinte nem lesz többé Aranycsapat Magyarországon.

A 75 éves Mezey szerint az ő vezetésével megélt 1986-os mexikói világbajnoki kudarcot túlreagálta a magyar labdarúgás, amely ettől kezdett el süllyedni. „A magyar futball nem volt akkor mélyponton, csak azt mondták. Mindent leromboltak, engem kizavartak az országból” – mondta.

Úgy érzi, az akadémiák kialakulása ellenére em adottak a feltételek a jobb futballhoz.

„A gyerek futball nélkül elképzelhetetlen. Ezt soha nem tudják megváltoztatni, pedig elképesztő energiákat ölnek bele, hogy a gyerekeket a futballtól elszívják. Sajnos átmenetileg sikeresen is, így a nagy tehetségek máshol kötnek ki. De én nem féltem a sportágat, ez vissza fog rázódni a maga helyére. Most ugyan vitatott állapot van, mert előbb épültek a gyönyörű akadémiák, mintsem felkutatták volna a tehetségeket. Az akadémiákat teletömik közepes tudású tehetségekkel, akikből soha életükben nem lesz futballista” – vélekedett Mezey.

Legfrissebb hírek

Életrajzi könyv jelent meg Mezey Györgyről

Magyar válogatott
2025.06.14. 22:44

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik