U16: portugáliai nemzetközi tornán a válogatott

2016.03.29. 17:50
A 2000-es születésű játékosokból álló U16-os labdarúgó-válogatottra sűrű program vár az őszi Európa-bajnoki selejtező tornája előtt, a következő hónapokban 14 nemzetközi felkészülési mérkőzésen lép pályára a csapat. A sort a héten egy portugáliai torna nyitja, amelyen a Belvon Attila szövetségi edző vezette gárda a házigazdák mellett a svájci és a norvég korosztályos együttes ellen lép pályára.

A csapat kedden kora délután érkezett meg Portugáliába, és foglalta el a Porto közelében lévő szálláshelyét, szerdán 18.00 órától pedig a házigazdák ellen kezdi meg szereplését a viadalon – írja az mlsz.hu. Pénteken a svájciak ellen lép pályára a csapat, vasárnap pedig a norvégok ellen zárul a négyes torna.

„A válogatott minden feltételt megkap a sikeres felkészüléshez az Eb-selejtezők előtt, a portugáliai torna lesz a játékosok első komoly megmérettetése ebben a sorozatban. A célunk a csapatjáték további erősítése, szeretném, ha igazi csapatként funkcionálnánk, vagyis az egyéniségek erősítenék, és nem gyengítenék egymást a pályán. Célunk, hogy javuljon a védekezésünk hatékonysága, és gyorsan befejezzük a megszerzett labdákból indított támadásainkat, emellett természetesen szeretnénk jó eredményekkel zárni mérkőzéseinket” – mondta Belvon Attila szövetségi edző.

U16-OS VÁLOGATOTT
KERET

Kapusok: Oroszi István (Ferencváros), Deczki Máté (DVSC-DLA), Hutvágner Gergely (Vasas)
Védők: Farkas Dániel (Győr), Horváth Csanád (Honvéd-MFA), Opavszky Balázs (MTK Budapest), Újvárosi Ádám (DVSC-DLA), Zeke Márió (ETO FC Győr), Győri Olivér (Puskás Akadémia)
Középpályások: Kovács Krisztián (ETO FC Győr), Szoboszlai Dominik (MTK Budapest), Csonka András (FTC), Lipóth András (FTC), Molnár Dominik (MTK Budapest)
Támadók: Szerető Krisztofer (Honvéd-MFA), Kiss Tamás (Illés Akadémia), Schön Szabolcs (Honvéd-MFA), Bencze Márk (Vasas), Horváth Olivér (MTK Budapest), Tímári Norman (Puskás Akadémia)

 

Legfrissebb hírek

A BL-negyeddöntős Sportingnál is járt már a magyar csatártehetség – hamarosan dönt a jövőjéről

Magyar válogatott
2026.04.16. 13:59

Labdarúgás: kikapott a belgáktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.04.13. 20:59

Labdarúgás: győzött az U16-os válogatott Luxemburg ellen

Utánpótlássport
2026.04.11. 14:23

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Madridban mérkőzött meg a Reallal a Puskás Akadémia U16-os és U19-es csapata

Minden más foci
2026.02.18. 08:06

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Kosár: Moosz Milán az U16-os válogatott kispadján is nagy célokra tör

Utánpótlássport
2025.10.06. 20:49

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09
Ezek is érdekelhetik