U20-as vb: Dárdai elégedett a fiatalok teljesítményével

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.05. 08:04
Dárdai Pál, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Magyar Labdarúgó-szövetségnek (MLSZ) adott nyilatkozatában elismerően beszélt az új-zélandi világbajnokságon részt vevő U20-as nemzeti csapatról.

„A brazilok elleni mérkőzést közösen néztük a válogatottal, az első félidőt a hotelban kivetítőn, a másodikat a buszon Debrecenbe menet – mondta Dárdai Pál az MLSZ hivatalos honlapjának. – Nagyon szervezett munkát láttam, és egy játékvezetőt, aki nem igazán segített a magyar együttesen. Nem kell megijedni, pozitívan kell kezelni a mérkőzést. Szervezett a társaság, megvoltak a lehetőségek a döntetlenre még emberhátrányban is. Ha ezt szépen feldolgozzák a játékosok, Nigéria ellen simán ki lehet harcolni a továbbjutást. Semmi olyat nem láttam, amiről negatívan lehetne beszélni, és akkor is ez marad a helyzet, ha esetleg elmegy a Nigéria elleni meccs. Tetszett a hozzáállásunk, és jó volt az első találkozó is, szerintem rendben van a csapat.”

Mint ismert, a Bernd Storck által irányított magyar U20-as válogatott az első összecsapásán 5–1-re nyert Észak-Korea ellen, majd 2–1-re kikapott Brazíliától.

Dárdai Pál az MLSZ hivatalos honlapjának. – Nagyon szervezett munkát láttam, és egy játékvezetőt, aki nem igazán segített a magyar együttesen. Nem kell megijedni, pozitívan kell kezelni a mérkőzést. Szervezett a társaság, megvoltak a lehetőségek a döntetlenre még emberhátrányban is. Ha ezt szépen feldolgozzák a játékosok, Nigéria ellen simán ki lehet harcolni a továbbjutást. Semmi olyat nem láttam, amiről negatívan lehetne beszélni, és akkor is ez marad a helyzet, ha esetleg elmegy a Nigéria elleni meccs. Tetszett a hozzáállásunk, és jó volt az első találkozó is, szerintem rendben van a csapat.”

Mint ismert, a Bernd Storck által irányított magyar U20-as válogatott az első összecsapásán 5–1-re nyert Észak-Korea ellen, majd 2–1-re kikapott Brazíliától.

Legfrissebb hírek

Az ETO 21 éve nem nyert a Ferencváros vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 08:41

A Herthától érkezett az Újpest legújabb stábtagja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.30. 12:04

Szélesi Zoltán esélyes az Újpest vezetőedzői posztjára

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 09:53

Berlini üzenet: családtagját veszítette el a Hertha BSC…

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 09:30

A remény tartománya – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 23:38

Dárdai Pál lett az Újpest sportigazgatója – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 16:08

Dárdai Pál Újpesten, sportigazgatóként folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.12.17. 14:18

Hoki: a csapategység meghozta a sikert az U20-as válogatottnak a vb-n

Utánpótlássport
2025.12.15. 20:51
Ezek is érdekelhetik