Román-magyar: Kishitű, sápadt kezdés után jött Dárdai - Véber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 08:27
A PMFC vezetőedzője, Véber György már a románok elleni bukaresti Eb-selejtező előtt is nyilatkozott a válogatottal kapcsolatban („Egy bukaresti sikertől még nem lesz jobb a futballunk”), míg ma a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt a találkozó tapasztalatairól, de kitért a Videoton elleni meccsen hallott kirohanására is.
VÁRHIDI: NEM SZABAD ELSZÁLLNI
A Digi Sport Reggeli start című műsorában a korábbi szövetségi kapitány, Várhidi Péter is elmondta a véleményét a románok elleni Eb-selejtezőről.

„Ez egy részsiker, elszállni nem szabad. A továbbjutáshoz legalább 20-21 pontra lesz szükségünk, most még csak egy van. A románokkal szemben azonban jelenleg jól állunk. Sokkal nagyobb tartása volt a válogatottnak, mint korábban, bátran játszottunk. Dárdai Pál azért volt jó választás, mert volt játékostársként baráti légkört tudott teremteni a válogatottnál. Az már egy másik kérdés, hogy hosszú távon mit érhetne el, de ez most három meccsről szól” – nyilatkozta Várhidi, aki hangsúlyozta, fenntartja korábbi véleményét, ebből a csoportból tovább lehet jutni.

„A mérkőzés előtt abban lehetett bizakodni, hogy a kapitányi poszton, illetve a stábban történt váltásnak lesz látszatja, hiszen csak akkor van értelme a váltásnak. Az első félidőben ugyanazt a kishitűséget, ugyanazokat a sápadt játékosokat láttam, mint korábban. Itt jött valószínűleg Dárdai Pál a szünetben, a második félidőben döntetlenre tudtunk menteni egy olyan meccset, amilyet az elmúlt húsz évben nem sikerült. Ez a kettősség volt bennem, de a pontszerzés bravúr volt” – nyilatkozta Véber György a Románia elleni Eb-selejtező kapcsán.

A szakember a magyar csapatból elsősorban a védelem közepét, Juhász Rolandot és Korcsmár Zsoltot, illetve a kapus Király Gábort emelte ki, de megemlítette, hogy Gera Zoltán is nagyon sokat dolgozott az új, visszábbvont szerepkörében.

Véber ismét hangsúlyozta: „Ettől az eredménytől még nem lesz hét-nyolc jó meccs az NB I-ben, nem indulunk el fölfelé mint a higany.” Ugyanakkor hozzátette, a válogatott jó eredménye egy pozitív lökést mindenképp adhat.

Véber Pintér Attiláról is beszélt, elmondta, azt tartja a volt kapitány hibájának, hogy túl sok játékost próbált ki, akik végül az északírek ellen nem is játszottak.

A szakember üdvözölte, hogy Dárdai stábjában az olyan régi klasszis, mint például Nyilasi Tibor, segíteni tud, újat tud mondani a mai klasszisoknak, például Dzsudzsák Balázs. „Ez a régi iskola" – tréner ezt annak kapcsán mondta, hogy az edzéseken Nyilasi tanácsolta Dzsudzsáknak, hogy messziről fusson neki a labdának, ne toporogjon a lövés előtt.

A PMFC vezetőedzője kérdésre válaszolva a Videoton elleni kirohanásáról is szót ejtett.

„Utólag nyilván szégyelli magát az ember, de ott nem is vettem észre. Én ilyen vagyok. Egyébként nem volt olyan vészes szerintem" – fogalmazott.

VÉBER GYÖRGY A VIDEOTON ELLEN

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

NB III: a Nyíregyháza hat gólt vágott a Sényőnek

Labdarúgó NB II
2025.05.24. 19:35
Ezek is érdekelhetik