MLSZ: egyeztetnek Mészöllyel, maradna az U20-as vb-re

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.09.05. 12:23
Az U19-es magyar labdarúgó-válogatott szövetségi edzője, Mészöly Géza, a Sport Tv Mai helyzet című műsorában elmondta: még egyeztet a szövetséggel a korosztályos csapattal való közös munkáról, de bízik a folytatásban.

„Voltam bent az elnökségi ülésen, meghallgattak, természetesen egy beszámolót kellett elkészítenem, de további egyeztetések lesznek az Európa-bajnokság tapasztalatairól, illetve a vébéfelkészülésre való javaslatról, hogy minél hatékonyabban tudjunk ott szerepelni” – mondta Mészöly Géza.Mészöly Géza.

A júliusi hazai rendezésű U19-es Eb-n az osztrákoktól és a portugáloktól elszenvedett súlyos vereség után Izrael legyőzésével sikerült kivívni a szereplés jogát a 2015-ös U20-as vb-re. A portugáloktól elszenvedett 6–1-es vereség után Mészöly a sajtótájékoztatón keményen bírálta játékosait, elsősorban Tamás Krisztiánt. „Kritikát is kaptam, el is fogadtam, és talán a beszámolóban is elismertem, nem biztos, hogy annyira szerencsés volt, hogy a mérkőzés után rögtön beszéltem erről a sajtónak” – árulta el a szövetségi edző. Úgy véli azonban, hogy hibázni lehet, de fegyelmezetlenül játszani, főleg nemzeti mezben, nem.

„Mi nagyon jól ismerjük ezeket a játékosokat, igen rövid idő áll rendelkezésre – nyugtatott meg mindenkit a keretben várható változásokról Mészöly. – Most talán annyival lesz könnyebb a helyzet, hogy május 30-án indul Új-Zélandon a világbajnokság. Más felkészülést igényel, nagyon fontos lehet a klímát is megszokni, 26 órás repülőút vezet Új-Zélandra, ez is nehéz. Sok mindent kell mérlegelni az orvosi stábbal, de úgy érzem, felkészültek vagyunk, és nagyon bízunk a folytatásban.”

Legfrissebb hírek

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

Az ETO fellebbez, és arányosabb büntetést kér februárig eltiltott ifjú tehetségének

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 14:10

Két NB I-es párharc a nyolcaddöntőben, a Ferencváros ismét harmadosztályú csapatot kapott a kupában

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 21:23

Szektorbezárásos büntetést kapott az Újpest és a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.10.21. 22:34

Három meccsre eltiltották az MTK középpályását

Labdarúgó NB I
2026.10.14. 20:08

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Az MLSZ jelezte: Szoboszlai nem sérülten tért vissza a Liverpoolhoz

Légiósok
2026.10.12. 11:55