Válogatott: Sokkal jobban kell élni a lehetőségeinkkel - Pintér

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.05. 20:09
Ahogy arról beszámoltunk, a magyar labdarúgó-válogatott 2–1-es vereséget szenvedett a finn együttestől a Győrben lejátszott felkészülési mérkőzésen. A találkozón debütáló szövetségi kapitány, Pintér Attila szerint sokkal jobban ki kell használni a lehetőségeinket.

„Nagyon sajnálom, hogy elveszítettük a mérkőzést, hiszen egy nullánál is volt lehetőségünk, nem tudtunk vele élni. Az ellenfél pedig elég összeszokott csapat, mert két és fél éve együtt van, hogy ilyen buta hibákat, amiket csináltunk, ne használjon ki. Összességében azt gondolom, hogy szervezettek voltunk, próbálkoztunk, de voltak holtpontjai a mérkőzésnek, amikor nem tolódtunk, nem úgy szűkítettük a területet, illetve nem toltuk ki a védekezésünket, és nagyon magunkra húztuk a finn válogatottat. Sokkal jobban kell élni a lehetőségekkel. Ha egy nullánál lövünk még egy gólt, már minden máshogy alakulhatott volna” – értékelt Pintér Attila a Sport Tv kamerái előtt közvetlenül a lefújás után.szervezettek voltunk, próbálkoztunk, de voltak holtpontjai a mérkőzésnek, amikor nem tolódtunk, nem úgy szűkítettük a területet, illetve nem toltuk ki a védekezésünket, és nagyon magunkra húztuk a finn válogatottat. Sokkal jobban kell élni a lehetőségekkel. Ha egy nullánál lövünk még egy gólt, már minden máshogy alakulhatott volna” – értékelt Pintér Attila a Sport Tv kamerái előtt közvetlenül a lefújás után.

„Jó mérkőzést játszottunk egy nagyon jó finn válogatottal, ők próbáltak játszani. Nekünk még mindig megvannak azok a hibáink, hogy hátulról felrugdaljuk a labdákat. Sokkal bátrabban kell építkeznünk, hogy mi birtokoljuk a labdát, és mi erőltessük rá az ellenfélre az akaratunkat. Viszont azt gondolom, ebben két és fél év előnye van a finn válogatottnak” – tette hozzá a szövetségi kapitány.

A riporter egyéni teljesítményeket firtató kérdésére Pintér így válaszolt. „Van, aki jó benyomást tett rám, de az is igaz, hogy van olyan, aki beállt csereként, és nem tudott hozzátenni vagy olyan alázattal futballozni, amit elvártam volna.”

Pintér Attila: Csak a negatív kérdések jönnek

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49

Vasas: lejár Pintér Attila szerződése

Labdarúgó NB II
2025.05.31. 19:49
Ezek is érdekelhetik