Szalai Ádám nem mondta le a válogatottságot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.20. 12:13
null
Szalai Ádám a jövőben is áll a válogatott rendelkezésére <br />(Fotó: Mirkó István)
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján, az mlsz.hu-n cáfolta azt a hírt, mely szerint Szalai Ádám lemondaná a válogatottságot az Egervári Sándorral fennálló állítólagos konfliktusa miatt.

Pénteken az index.hu arról számolt be, hogy Szalai Ádám azzal hagyta el múlt héten a magyar labdarúgó-válogatottat, hogy amíg Egervári Sándor a szövetségi kapitány, addig nem kíván szerepelni a nemzeti csapatban.

Szalai Ádám megkeresésünkre röviden cáfolt, és annyit jegyzett meg, megdöbbent a hír hallatán.

Az MLSZ közleményt adott ki, melyet változtatás nélkül közlünk.

„Szalai Ádám és Egervári Sándor egyaránt határozottan cáfolja azt az index.hu oldalán megjelent, tárgyi tévedésektől sem mentes cikkben olvasható valótlan állítást, mely szerint a jövőben Szalai Ádám nem kíván együtt dolgozni az Egervári Sándor vezette stábbal a válogatottban.

A minden alapot nélkülöző, forrást meg nem jelölő, téves híreszteléssel szemben, Szalai Ádám – ahogyan eddig is mindig – áll a válogatott és Egervári Sándor szövetségi kapitány rendelkezésére.

A válogatott csatár soha nem tett a cikkben megfogalmazott kijelentést, és a kapitánnyal együtt mélységesen felháborítónak tartja a hazai sportújságírásban ritkán tapasztalható, etikátlan eljárást.

Egervári Sándor a napokban telefonon is egyeztetett a Schalke csatárával, akinek gratulált bemutatkozásához a Bajnokok Ligájában, és elmondta, hogy számít rá az októberi selejtezőkön.

Amint azt a szövetség a múlt héten többször is megerősítette, senkivel nem folytat tárgyalásokat a szövetségi kapitányi posztról, hiszen a válogatottnak van szövetségi kapitánya.”

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik ünnepelt és jótékonykodott Budapesten

Magyar válogatott
2025.06.12. 20:27

Varga Barnabás: Nem túlzás, több góllal is győzhettünk volna

Magyar válogatott
2025.06.12. 07:15

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52

Varga Barnabás szerezte a Rossi-éra 100. gólját

E-újság
2025.06.10. 23:55

Marco Rossi: Még utána kell járjunk, mi nem klappolt az utolsó tíz percben

Magyar válogatott
2025.06.10. 20:45

Ezt már tudtuk – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2025.06.06. 23:48

Válogatott: csatár nélkül nem megy; Per Johansson hegemóniát épít

E-újság
2025.06.06. 23:21

Magyar–svéd: az utolsó kétezer jegy vár gazdára

Magyar válogatott
2025.06.04. 11:49
Ezek is érdekelhetik