– Ha három hét múlva az első világbajnoki selejtezőn, Andorrában is úgy teljesítenek, ahogy Izrael ellen, az mire lehet elég?
– Egy csúfos bukásra – vágta rá Dzsudzsák Balázs. – Abba pedig, hogy négy napra rá, Hollandia ellen mi történne velünk, inkább bele sem gondolok.
– Hagyjunk is fel a reménykedéssel?
– Isten őrizz! Aláírom, szerdán rosszul futballoztunk, de hiszem, hogy az elmúlt időszakban játszott meccseink között ez volt a kakukktojás. A korábbi teljesítményünkre nem lehet panasz – a legutóbbira sajnos igen.
– Mi volt a gond?
– Ahogy utaltam már rá, nem hoztuk a tőlünk elvárható szintet. Egyebek mellett azért nem, mert „sikerült″ átvennünk az ellenfél lassú tempóját. A vendégekről lerítt, hogy bőven elég nekik a döntetlen, fájdalom, a legtöbbet mi tettük azért, hogy a céljukat elérjék. Holott – és még véletlenül sem akarok megbántani senkit – sokkal erősebbek vagyunk náluk.
– Én sem bántásból mondom: ez a pályán nem látszott.
– Elismerem. Meglehet, azért sem nyertünk, mert nem haraptunk annyira, mint szoktunk.
– Válogatott mezben nem ez lenne a minimum?
– Dehogynem. Időnként mégis úgy éreztem, hogy hiányzik belőlünk a megfelelő harci kedv. Akartunk, persze hogy akartunk, ám ezúttal csak döcögött a szekér. Nem zárható ki, hogy azért is, mert legtöbb társam nincs játékban, van, aki még nem is szerepelt tétmérkőzésen ebben a szezonban. Abban például biztos vagyok, hogy ha Szalai Ádám lábában lesz egy-két Bundesliga-csata, könyörtelenül kihasználja a helyzeteit. Sietve teszem hozzá, a játékhiánnyal vagy az idény eleji formával nem szabad takaróznunk, egyik sem lehet mentség a döntetlenre. Figyelmetlenek és pontatlanok voltunk, ennyi a történet.
HA ARRA IS KÍVÁNCSI, DZSUDZSÁK BALÁZS TALÁLT-E POZITÍVUMOT AZ IZRAEL ELLENI MÉRKŐZÉSBEN, ILLETVE HOGY MIT KÉRNE JUHÁSZ ROLANDTÓL, KERESSE A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁT!
