Női válogatott: a mieink kétszer is összecsapnak a csehekkel

Vágólapra másolva!
2010.11.24. 12:38
Női válogatottunk a héten két felkészülési mérkőzésen lép pályára: Kiss László szövetségi edző együttese pénteken és vasárnap is a cseh válogatottal találkozik. Az első összecsapásra Győrben kerül sor, a második meccset a csehországi Lanzhotban rendezik – adta hírül az MLSZ hivatalos honlapja.

A világbajnoki selejtező-sorozat lezárultát követően a női A-válogatott szakmai munkájának irányítását Kiss László vette át, a nemrégiben kinevezett szövetségi edzővel a héten játssza első nemzetközi mérkőzéseit az együttes.

Az első találkozóra pénteken 13 órától a győri ETO Parkban kerül sor (amennyiben a centerpálya állapota nem alkalmas játékra, úgy műfüvön méri össze tudását a két válogatott), míg két nappal később a dél-csehországi Lanzhot ad otthont a „visszavágónak".

„Jelenleg a csapatépítés, ismerkedés fázisában járunk, ennek megfelelően az előttünk álló mérkőzéseken szeretnék többféle játékstílust és taktikát is kipróbálni, és megfigyelni, melyik fekszik a legjobban a csapatnak – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Kiss László szövetségi edző. – A külföldön játszókra ezúttal nem számítottam, és néhány sérülés is beleszólt a keret összeállításába, de ez nem okozott különösebb problémát, mert így játéklehetőséget tudok biztosítani olyan futballistáknak is, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak, de szerettem volna őket megnézni a válogatottban. A csehek ellen eddig egyszer sem szenvedtünk vereséget, és most szeretnénk folytatni ezt a jó sorozatot, ugyanakkor nincs rajtunk eredménykényszer, a legfőbb cél az, hogy megtaláljuk a jövő válogatottjának optimális összetételét."

 

 A NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Kovács Klaudia (Taksony-Bíró-Kert-Modexbusz SE), Németh Júlia (FTC), Rothmeisel Dóra (TFSE-Hegyvidék)
Védők: Tóth I Alexandra (MTK Hungária), Tóth II Alexandra (Viktória FC), Szeitl Szilvia (1. FC Femina), Tálosi Szabina (Viktória FC), Szórádi Nikolett (Győri Dózsa)
Középpályások: Jakab Réka (Győri Dózsa), Smuczer Angéla (MTK Hungária), Megyeri Boglárka (Viktória FC), Rácz Zsófia (Viktória FC), Szarvas Alexandra (Viktória FC), Szabó Boglárka (Taksony-Bíró-Kert-Modexbusz SE), Papp Dorka (MTK Hungária)
Támadók: Pádár Anita (1. FC Femina), Vágó Fanny (MTK Hungária), Fogl Katalin (Taksony-Bíró-Kert-Modexbusz SE), Méry Rita (MTK Hungária)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik