U16-os válogatott: Pisont csapata másodszor is ikszelt az osztrákokkal

www.mlsz.hu www.mlsz.huwww.mlsz.hu www.mlsz.hu
Vágólapra másolva!
2010.05.14. 11:19
A Pisont István vezette magyar U16-os válogatott csütörtök délután Felsőpulyán (Oberpullendorf) lejátszotta második határmenti felkészülési összecsapását is az osztrák korosztályos csapattal, és a keddi, büki mérkőzéshez hasonlóan ezúttal is döntetlent ért el. A mieink az első félidő 30. percében szereztek vezetést, Ausztria a hajrában egyenlített.

Pisont István a Banai Dávid – Botka Endre, Zsirai Martin, Kelemen Márk, Hangya Szilveszter – Halmai Ramon, Paudits Patrik (Farkas Aurél a 47. percben) – Bese Barnabás (Szilvási Péter a 78. percben), Huller Ádám (Illés Dávid az 52. percben), Kaiser László (Prosszer Dániel a 78. percben) – Novothny Soma (Milkó Dávid a 60. percben) összeállításban szerepeltette együttesét.

A heves esőzések miatt felázott talajú pályán rendezték a mérkőzést, és a találkozón a mieink alkalmazkodtak jobban a körülményekhez. Csapatunk hamar magához ragadta a kezdeményezést, és ennek eredményeként a 30. percben Huller Ádám góljával megérdemelten szereztünk vezetést. A folytatásban küzdelmes maradt a meccs, és egészen a hajráig tartottuk az előnyt, nyolc perccel a lefújás előtt azonban a hazaiak egy szabadrúgást követően megszerezték az egyenlítő találatot. Az eredmény már nem változott, a mérkőzés 1–1-es döntetlennel ért véget.

„Nagyon jó ellenféllel mérhettük össze a tudásunkat, az osztrákok kreatívak és gyorsak voltak, ám mi is kiváló teljesítményt nyújtottunk, szervezetten futballoztunk és nagyon közel álltunk a győzelemhez – nyilatkozta a találkozóról Pisont István az mlsz.hu-nak. – A végén számunkra igen peches találattal egyenlítettek a hazaiak, ráadásul szereztünk egy szabályos gólt is, amelyet nem adott meg a játékvezető. Az elmúlt két napban játékosaim kipihenték magukat, jól fel tudtunk készülni a mai mérkőzésre, és jobban is játszottunk, mint a keddi összecsapáson. Elégedett voltam a látottakkal, mentálisan, hozzáállás terén is remekül helytálltak futballistáim."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik