Huszti és Bodor játéka is kérdéses a szombati világbajnoki selejtezőn

Vágólapra másolva!
2008.10.07. 19:23
Amíg az albán válogatott Vecsésen készül, addig a REAC-pályán a magyar válogatott is megkezdte a felkészülést a szombati világbajnoki selejtezőre.
A futballisták jókedvűen rótták a köröket Jámbor László fejlesztési igazgató vezetésével
Fotók: Németh Ferenc
A futballisták jókedvűen rótták a köröket Jámbor László fejlesztési igazgató vezetésével
A futballisták jókedvűen rótták a köröket Jámbor László fejlesztési igazgató vezetésével
Fotók: Németh Ferenc
A futballisták jókedvűen rótták a köröket Jámbor László fejlesztési igazgató vezetésével

Babos Gábor sérülés, Gera Zoltán pedig eltiltás miatt biztosan kihagyja a meccset, de Huszti Szabolcs és Bodor Boldizsár sem teljesen egészséges, így a játékuk is kérdéses. Utóbbi két játékos egyaránt a bal térdével bajlódik, és könnyített munkát végzett.

Erwin Koeman szövetségi kapitány feje főhet a fent említett okok miatt, azonban a holland szakember úgy reagált a sajtótájékoztatón felvetett problémákra, hogy ez a szakmája velejárója, s meg fogja oldani a gondokat.

A szombati találkozó különlegessége egyébként, hogy mindkét csapatot holland edző irányítja, míg az albánoknál Arie Haan, addig nálunk Erwin Koeman dirigál a kispadról.

A két edző egyébként jól ismeri egymást, Koeman nyilván érzi, hogy milyen felfogásban fog játszani az albán válogatott. A magyar együttes kapitánya az ellenfél legveszélyesebb játékosának Lorik Canát, a Bajnokok Ligájában is szereplő Olympique Marseille középpályását tartja.

A keddi edzésen igencsak vidáman végezte a gyakorlatokat a Bolton fiatal kapusa, Bogdán Ádám, aki először gyakorolhatott együtt a felnőtt válogatott kerettel.

A fiatal kapus az Nemzeti Sport Online-nak elmondta, hogy a „nagyválogatott” egészen más szintet képvisel, mint a korosztályos utánpótlás-válogatottak, éppen ezért a fejlődése szempontjából nagyon hasznos, hogy behívták a keretbe.

BOGDÁN ÁDÁM HAT PONTOT REMÉL A KÖVETKEZŐ KÉT SELEJTEZŐN



A holland PSV balszélsője, Dzsudzsák Balázs a múlt heti, Liverpool elleni BL-meccsen adott gólpassza után érthetően jobb kedvvel érkezett a válogatott edzésére, reményei szerint a magyar csapat hasonlóan támadó felfogásban fog játszani az albánok elleni meccsen, mint a dánok elleni találkozón (0–0), a helyzetkihasználásban azonban fejlődik az ott mutatotthoz képest.

DZSUDZSÁK SZERINT NEM ELÉG AZ EGY PONT AZ ALBÁNOK ELLEN



Hír még a nemzeti csapat háza tájáról, hogy Gera távollétében Hajnal Tamás lesz a csapatkapitány az albánok elleni meccsen.

Dzsudzsák Balázs és az egyik pályaedző, Aczél Zoltán vidám duettje
Dzsudzsák Balázs és az egyik pályaedző, Aczél Zoltán vidám duettje
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik