Várhidi Péter: A keddi csapat rutinból játszott

Vágólapra másolva!
2007.02.08. 19:16
A ciprusi négyes tornán a harmadik helyen végzett a Várhidi Péter szövetségi kapitány által irányított magyar labdarúgó-válogatott, amely a keddi elődöntőben 2-1-s vereséget szenvedett a házigazdáktól, majd szerdán 2-0-ra verte Lettországot. Nemzeti együttesünket irányító szakember úgy látta, a kedden pályára küldött együttes rutinból, a másnap kilenc helyen változtatott kezdőcsapat lendületből játszott.
Priskin Tamás (jobbra) szerezte a Várhidi-ére össze magyar találatát
Czagány Balázs
Priskin Tamás (jobbra) szerezte a Várhidi-ére össze magyar találatát
Priskin Tamás (jobbra) szerezte a Várhidi-ére össze magyar találatát
Czagány Balázs
Priskin Tamás (jobbra) szerezte a Várhidi-ére össze magyar találatát

„Átalakulóban lévő csapatunknak rengeteg mérkőzésre van szüksége ahhoz, hogy a fiatalok megszerezzék a szükséges rutint - kezdte értékelését a szakember. - Számunkra az ilyen meccsek jelentik az alkalmat arra, hogy képet kaphassunk a labdarúgók hozzáállásáról, fejlődéséről. Nem szerencsés, ha a gyengéink a mérkőzéseken ütköznek ki. Jó lenne, ha sikerülne legalább az itthon játszókat összehívni alkalmanként.”
Várhidi Péter a szövetség hivatalos honlapján, az mlsz.hu internetes oldalon részletesen elemezte a ciprusi torna szakmai tanulságait.

Kapitányok sora váltotta egymást a válogatott élén az elmúlt években, de a Várhidi Péter által említett összetartásokat csak nagyritkán sikerült összehozniuk, hogy aztán a klubcsapatok elleni tesztmeccsekből mennyit profitáltunk élesben, azt láthattuk.

A jelek szerint nyilván többre lenne igény, ám erre sem idő, sem lehetőség nincs, sokszor már azok is erőn - a játékosokén és a klubokén - felül voltak.

„A keddi csapat tagjai játéktudásban jók, alaposan felkészült futballisták, viszont küzdeni tudásban, akarásban mások, mint a szerdai együttes tagjai - folytatta már konkrétan a mérkőzésekre utalva Várhidi. - Inkább rutinból, tudásból próbáltak játszani. A fiatalok lendülete nagyobb volt, ők éppen hogy lelkesedéssel igyekezetek pótolni a kisebb tapasztalatot, játéktudást, és ez ezúttal eredményre vezetett.”
Mint minden, a rutin is viszonyítás kérdése. A keddi csapatból csupán Végh Zoltánnak van évtizedes tapasztalata a nemzeti mezőnyben - úgy válogatottként, mint klubjátékosként vagy éppen légiósként -, Huszti Szabolcs és Gera Zoltán jól osztotta be tehetségét az elmúlt években külföldön és a válogatottban egyaránt, ellenben Juhász Roland, Vanczák Vilmos, Tóth Balázs kifejezetten a mögöttünk hagyott egy-két év felfedezettjének mondhatja magát.

Nem beszélve a keddi kezdőcsapat többi tagjáról. Az ő rutinjuk csak a szerdán pályára lépőkéhez képest nagyobb, a nemzetközi szintet - vagy akár a ciprusit - már csak életkorukból adódóan, nekik is még sokkal inkább lendületükkel kelleni utolérni.

A szerdai együttes még fiatalabb korosztályra épült, két kiugró tehetségünk, a lettek elleni győzelemben oroszlányrészt vállaló Filkor Attila és Farkas Balázs nemzetközileg is jegyzett klubokban - Internazionale, illetve Dinamo Kijev - pallérozódik az elmúlt hónapokban, ami játékukon is meglátszott.

A szövetségi kapitány (jobbra) a jövőben is a fiatalokban gondolkodik
Czagány Balázs
A szövetségi kapitány (jobbra) a jövőben is a fiatalokban gondolkodik

„Jó, hogy Ciprus és Lettország ellen játszottunk, mert ez a két csapat nem jár előttünk, tehát jobban le tudtuk mérni, hol tartunk, mit is tudunk – így nemzeti csapatunk szakmai irányítója. - A bolgárok válogatottja jobb, mint a miénk, előfordulhatott volna, hogy eldugják a labdát, játékban fölénk kerekednek, és akkor nem tudtunk volna hasznos tapasztalatokat szerezni a saját hibáinkról és erényeinkről. Így azonban sok hasznos benyomást szereztem a játékunkról.”
Amíg a korábbi kapitányok közül például a német Lothar Matthäus a felkészülés során kifejezetten az erős válogatottakra esküdött, hogy az előttünk járók húzzanak maguk után minket és vegyük fel az ő tempójukat, Várhidi Péter például szerencsének tartja, hogy Cipruson elkerültük a tornát öt rúgott góllal, kapott találat nélkül nyerő bolgárokat.

Említsük meg külön Priskin Tamás nevét, aki ugyancsak légiósként a VárhidI-éra négy góljából négyet vállalt.

Képességeit tekintve akár nyerő ember is lehet, de hiba lenne egyedül csak tőle várni befejezéseket és a megoldást.

„A négy-három-egy-kettes szerkezet megfelelő számunkra, a magyar válogatott eredményes lehet ebben a játékrendszerben. Megvannak a játékosok az adott posztokra, és ebből a formációból könnyű átállni egy másikra, ha éppen alkalmazkodnunk kell az adott ellenfélhez.”
A kapitány előtt a ciprusi tornát követően letisztult a kép, hogy milyen alapfelállásban szerepeltesse csapatát a soron következő összecsapásokon.

Várhidi Péter három mérkőzése során 25 játékost szerepeltetett a válogatottban, 12 újoncot avatott, öt játékos mindhárom találkozóján lehetőséget kapott.

A szakember elmondta, 30-35 játékost figyel folyamatosan, akik hosszútávon jelenthetnek megoldást a válogatott keretben.
A NEMZETI SPORT PÉNTEKI SZÁMÁBAN INTERJÚT OLVASHATNAK VÁRHIDI PÉTER KAPITÁNNYAL, ILLETVE HÁROMOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST AZ ELMÚLT HÁROM VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉSRŐL.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik