Sírni tudott a boldogtalanságtól

- Kipihente már magát?
- Mára igen - felelte szombat délután a holland Roda JC magyar légiósa. - A csütörtöki napomat még Zlatan Ibrahimovicnak sem kívánom: a landolást követően a brüsszeli repülőtér parkolójában hagyott kocsimba pattantam, majd indultam is a hollandiai Kerkradéba, hogy a délelőtti edzésre odaérjek.

Egy órán át keményen nyomtan a gázpedált, így éppen időben befutottam. Szerencsére a foglalkozáson nem hajtottak meg, tekintettel arra, hogy előző nap a válogatottban játszottam, péntek este pedig a Waalwijk elleni bajnokin, csupán kocognom kellett. Azért csütörtök délután ötkor jó volt bedőlni az ágyamba, nem is keltem fel másnap reggelig.

- A waalwijki kirándulás sem sikerült olyan fényesen: kettő nullára kikaptak.
- Nem hiányzott ez a vereség, mert ez már a harmadik a sorban. Az első fordulóban nyertünk, ám azóta nem szereztünk pontot. Habár a legfrissebb fiaskóhoz kevesebb közöm volt, mint az azt megelőzőkhöz, mivel csak huszonhárom percre szálltam be.

- Fájdalom, e helyütt kénytelenek vagyunk visszatérni a budapesti vereségre is. Fotóskollégám elkapta azt a pillanatot, amikor a lefújást követően a földre huppant, és…
- …és ne is folytassa.

- Mert?
- Mert… Na jó, elmondom: mert elsírtam magam. Bizonyára azért, mert ott és akkor kijött belőlem az összes feszültség, ami a meccs előtt felgyülemlett bennem.

- Megesett már korábban is, hogy megkönnyezte a kudarcot?
- Nem. Most először sírtam a pályán. És remélem, utoljára. Tudja, iszonyúan bántott, hogy már megint nem voltunk sikeresek, holott annyira akartuk a győzelmet, mint talán még soha. A csapatunk még sosem volt oly egységes, mint a mostani összetartás során, mi több, a közönség szimpátiáját is rég élveztük anynyira, mint a svédek elleni meccs előtt és alatt. De nem, nem és nem, ezúttal is elbuktunk.

- Gondolom, már az öltözőben feltették maguknak a kérdést: miért?
- Eleinte csend honolt, aztán kezdtünk csak beszélgetni. Kerestük a magyarázatot, ám annál többre nem jutottunk, minthogy a helyzetkihasználáson múlt minden. Mellesleg így volt ez a Real Madrid, valamint Argentína ellen is, amíg a világ legjobbjainak legfeljebb két lehetőség kell egy gólhoz, addig nekünk nyolc sem elég…

- Ennyi volna?
- Szerintem ennyi. Mert merem azt állítani, hogy mentalitásban és erőnlétben már felvesszük a versenyt az élvonal képviselőivel.

- Most a Lothar Matthäus-féle pozitív szemlélet beszél önből?
- Igen, meglehet, hogy ez ragadt át rám.

- Ezzel nem mindenki van így: idehaza napok óta megy a vita, maradjon vagy menjen a kapitány.
- Ha már erről tanakodnak, megkérdezhetnének minket, játékosokat is.

- Tessék: maradjon vagy menjen a kapitány?
- Maradjon! Ez egyértelmű. Amióta Lothar Matthäus a válogatott élén dolgozik, érezhető a fejlődés. Igaz, kellett ahhoz néhány hónap, hogy mindenki megértse, mit akar Lothar Matthäus, azonban ma már kristálytisztán látszik: jobbak vagyunk, mint, mondjuk, egy éve. Argentína vagy Svédország ellen már nem úgy megyünk ki a pályára, hogy ajaj, Hernán Crespo, illetve Henrik Larsson és Fredrik Ljungberg jön majd velünk szemben, hanem úgy, hogy, na, őket is meg kell vernünk! És meg is vernénk őket, ha javítanánk a helyzetkihasználásunkon.

- A hátralevő két selejtezőkörnek annyi tétje lesz, hogy a csoport harmadik helyéért csatáznak majd Bulgáriával.
- Ez is doppingol minket! Nehogy azt higgye bárki is, hogy azért, mert nem jutottunk ki a világbajnokságra, legyintünk egyet, hogy kész, vége, viszlát. Szó sincs róla: rámegyünk a harmadik helyre.

- Kívánom, hogy sikerüljön. Ha így lesz, teljes szívből tud majd örülni ennek?
- Azt hiszem, igen. Ám valószínűleg motoszkál majd bennem: lehetett volna jobb is…

---- A ---- A