Hosszabbításban buktuk el a bronzérmet női pólóban

Vágólapra másolva!
2012.08.09. 19:30
null
Újabb szívszaggató vereséget szenvedtünk el az ausztráloktól (Fotók: Szabó Miklós)
A magyar női vízilabda-válogatott a negyedik helyen zárt a londoni olimpián, a bronzmérkőzésen ugyanis hosszabbítás után 13–11-re kikapott Ausztráliától. Négy éve a pekingi olimpián szintén a távoli kontinens csapata ellen bukták el pólós hölgyeink a harmadik helyért játszott találkozót, ugyancsak túlóra után, akkor ötméteresekkel. Az olimpiai trónra a női vízilabdatornák történetében először az Egyesült Államok került, miután egy nagyon sima mérkőzésen 8–5-re legyőzte Spanyolországot.

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL!


KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

A két csapat játszotta a bronzmérkőzést Pekingben is. Akkor az ausztrálok hosszabbítás után ötméteresekkel nyertek. Most itt lett volna visszavágás ideje, de ezúttal is elbuktunk – hosszabbításban.

Az első negyedben kissé megilletődötten játszott a magyar csapat. Többször érthetetlen megoldást választottak a lányok, volt, hogy emberelőnyben nemes egyszerűséggel odaadták a labdát az ellenfélnek.

A spanyolok elleni elődöntőben is mindössze egy tökéletes koncentrációval végigjátszott 5-6 perces periódus kellet volna a sikerhez, és most sem volt az első negyedben olyan szakasz, amelyben hibátlanul teljesítettünk volna. És a másodikban sem...

Pedig voltak szép megmozdulások: Bujka Barbara svédcsavargólja például legalább kettőt ért volna – ha a vízilabda pontozásos sportág lenne. Mivel azonban nem az, az ausztrálok egyszerű találatokkal könnyedén lépkedtek egyre távolabb a mieinktől.

A második negyed vége előtt három perccel Rowie Webster találata után már 7–3-ra mentek az auszik. A nagyszünetben pedig három gól volt a hátrányunk.

Merész András meg is húzta, amit kell: kapust cserélt. Az ezúttal is kevés labdával találkozó Bolonyai Flórát Gangl Edina váltotta, igazából azonban elöl, a támadásokban voltak komoly gondjaink. De a harmadik negyedben ezen is változtatni tudtunk.

Elkezdtünk úgy pólózni, mintha nem lett volna tétje a mérkőzésnek. Egyszerűen, minden extra nélkül, sikeresen játszottuk meg az előnyöket. Ráadásul a jóval nagyobb darab ausztrál játékosok között már néha a centereinket is megjátszottuk. Ez pedig ugye a vízilabdába rengeteg kiállítást/fórt vonz maga után.

Sorozatban három gólt szereztünk a harmadik negyed elején (igaz, előtte Rowie Webster is hintett egyet, és máris csak egygólos hátrányban (7–8) voltunk.

Az utolsó negyedben az volt a kérdés, hogy utol tudjuk-e érni az ausztrálokat. Játékban már semmivel sem volt rosszabb Merész András együttese, csak az a fránya mérkőzés eleje megint nem nekünk kedvezett. Női válogatottunk Londonban valamennyi meccsen csak futott az eredmény után – volt, hogy sikerrel.

És most is sikerrel, a rendes játékidőben ugyanis drámai körülmények között sikerült egyenlítenünk – az utolsó másodpercben. Már úgy tűnt, minden veszve, amikor Antal Dóra visszaszerezte az ügyetlenkedő ausztrál kapustól a labdát, és az üres kapuba csavart. Igazi dráma volt, és következhetett a hosszabbítás.

A ráadásban azonban megint megvertük magunkat, hiába kaptunk egyből két fórt is, gólt az ausztrálok szereztek. Fejben jobban bírták az idegek harcát, s végül bronzérmesek lettek.

Merész András fiatal együttese azonban minden elismerést megérdemel, nagyon értékes negyedik helyet szereztek Londonban a lányok.

A DÖNTŐ

A harmadik helyért vívott magyar–ausztrál találkozóval ellentétben a döntőben minimális izgalom sem volt: az amerikaiak 2–2 után rendkívüli hatékonysággal darálták be rosszul támadó és lövő ellenfelüket.

Pedig az eleje a spanyoloké volt: Jennifer Pareja kétszer is vezetést szerzett az európai csapatnak, de mindkétszer jött az egyenlítő találat, Maggie Steffens gólja (a klasszis végül ötig jutott) után pedig a spanyolok összeomlottak. Az amerikai csapat nagyszünetig elment három góllal (5–2), majd 8–2-re növelte a fórt, miközben a spanyol támadójáték teljesen meddő volt.

Pareja tizenhét játékperc után törte meg a spanyol gólcsendet, majd Espar Llaquet még kétszer betalált, de már ekkor minden eldőlt: az Egyesült Államok női vízilabdacsapata a 2000-es és 2008-as ezüst, valamint a 2004-es bronz után végre bearanyozódott. Harmadik Ausztrália, negyedik a bronzmeccset hosszabbításban elveszítő magyar válogatott.

Nem volt út előre: az amerikaiak „vízbe fojtották” a spanyol támadójátékot (Fotó: Reuters)
Nem volt út előre: az amerikaiak „vízbe fojtották” a spanyol támadójátékot (Fotó: Reuters)

DE MI IS TÖRTÉNT A MAGYAR–AUSZTRÁLON?

1. NEGYED

Nem nagyon szoktuk elhozni a labdát – ezúttal sem sikerült. Sebaj! Az a lényeg, hogy ki szerez több gólt. Sajnos az elsőt nem mi lőttük: Nicola Zagame bombagóljával Ausztrália szerezte meg a vezetést. Keszthelyi Rita kissé szerencsés találata azonban pontosan ugyanennyit ért. 1–1

Gemma Beadsworth emberelőnyből higgadt és pontos volt, ismét az ausztrálok kerültek előnybe. 1–2

Katasztrofálisan játszottuk meg az emberelőnyöket, mintha most ismerkedtek volna a fór fogalmával a lányok. Talán jól is jön az első szünet.

2. NEGYED

Egy kipattanó után Ash Southern elé került a labda, s ő közelről bevette Bolonyai Flóra kapuját. A másik oldalon szerencsére Drávucz Rita emberelőnyből válaszolt. A magyar játékos – okulva az előzményekből – ezúttal nem cifrázta, egyből kapura, illetve kapuba hajította a labdát. 2–3

Southern továbbnövelte az ausztrál előnyt, majd Holly Lincoln-Smith húzásánál is átcsorgott a labda a képzeletbeli gólvonalon. 2–5

Bujka Barbara szenzációs gólja talán demoralizálja az ausztrál csapatot. Centerünk öt méterről (svéd)csavarta a labdát a jobb felsőbe. De sajnos nem: Gemma Beadsworth visszaállította a háromgólos különbséget. 3–6

Ütésváltás: Rowie Webster találatára Keszthelyi Rita válaszolt ismét egy egyszerűen megjátszott fórral. 4–7

Kapuscsere! Bolonyai helyett Gangl Edina próbál beleakadni az ausztrál lövésekbe.

3. NEGYED

Rowie Webster távoli bombájára ezúttal Szücs Gabriella válaszolt – a Bujka Barbara által kiharcolt ötméteres értékesítésével. 5–8

Drávucz-villanás! Rita tökéletes kapáslövése után a labda a hosszúban kötött ki. Majd Csabai Dóra pár lóba után fórból vette be az ausztrál kaput. Ismét meccsben vagyunk! 7–8

Lincoln-Smith sajnos betalált, de Bujka remek egyéni teljesítménnyel (kiharcolt és értékesített ötös) ismét egyre zárkóztatta a magyar csapatot. 8–9

Bujka ezúttal gyengén lőtt, amit meg is bosszultak az ausztrálok: Jane Moran gólja után vége a negyednek. 8–10

4. NEGYED

Peches gól: Keszthelyi ért bele Kate Gynther ejtésébe, a labda pedig a kapuban kötött ki. Rita azonban a másik oldalon javított: hatalmas kapufás gólt lőtt! 911

Malac! Szücs lövése nem volt ugyan rossz, de a kapufáról az ausztrál kapusra pattant a labda, s csak onnan került az a gólvonal mögé. 10–11

És itt az utolsó esély: emberelőnybe kerültünk, Merész pedig időt kért. 44 másodperc van hátra...

Atyaúristen! Egyenlítettünk (11–11). De hogyan... Fórban nem sikerült kapura lőnünk, majd Keszthelyi kritikán aluli kenéssel tette kapura a labdát, amit simán leszedett Alica McCormack. Tíz másodperc volt hátra, elméletileg ilyenkor mindennek vége. Az ausztrál kapus azonban óriásit hibázott, hagyta, hogy Antal Dóra elvegye tőle a labdát, pedig bőven lett volna ideje kipasszolni azt a társakhoz. Antal köszönte a lehetőséget, és a lefújás pillanatában (háttal) az üres kapuba csavart.

HOSSZABBÍTÁS

Beadsworth az ausztráloknak szerzett vezetést a hosszabbítás első félidejében. Mi két fórt is elszórakoztunk. 11–12

Beadwoerth a vége előtt hét másodperccel beejtette. Vége! Negyedik helyen végzett a magyar válogatott. 11–13

TEKINTSE MEG ONLINE KÖZVETÍTÉSÜNKET A MÉRKŐZÉSRŐL!

MERÉSZ: MEGINDÍTÓAN KÜZDÖTTEK A LÁNYOK
A magyar játékosok vigasztalhatatlanok voltak
A magyar játékosok vigasztalhatatlanok voltak

OLIMPIA 2012, NŐI VÍZILABDA, DÖNTŐ
EGYESÜLT ÁLLAMOK–SPANYOLORSZÁG 8–5 (1–1, 4–1, 2–0, 1–3)
A női olimpiai vízilabdatorna végeredménye: 1. Egyesült Államok, 2. Spanyolország, 3. Ausztrália, 4. MAGYARORSZÁG, 5. Kína, 6. Oroszország, 7. Olaszország, 8. Nagy-Britannia
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik