Olimpia: messze a várakozások alatt a német érmek száma

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.08.10. 20:50
Messze elmarad a kitűzött céltól a német csapat londoni olimpiai érmeinek száma az illetékes minisztérium által közzétett dokumentum szerint.

A Német Olimpiai Bizottság (DOBS) és a különböző sportszövetségek 2008 augusztusában 86 érem – közötte 28 arany – megszerzését tűzték ki célul a 2012-es londoni olimpián. Németország az utóbbi napok kajak-kenu versenyeit jellemző éremeső ellenére jóval a várakozások alatt marad 38 éremmel, köztük 10 arannyal.

A döcögős kezdet – az úszók 80 év után először dobogós helyezés nélkül tértek haza – heves vitát váltott ki Németországban a sportnak nyújtott állami támogatások indokoltságát illetően.

Németország húsz éve, Barcelonában az éremtáblázat harmadik helyén végzett 82 éremmel, köztük 33 arannyal, azóta viszont folyamatosan csökken az „éremtermése". Atlantában 65 éremmel még az első három között volt, Sydneyben 56 éremmel már csak az ötödik, Athénben 49 medállal pedig hatodik lett a nemzetek eredményességi rangsorában. A mélypontra Pekingben ért el 2008-ban 41 éremmel, amelyből 16 volt arany.

A sportért is felelős belügyminisztérium az utóbbi napokban nem volt hajlandó közzétenni az olimpiai érmekkel kapcsolatos célokat tartalmazó dokumentumot, amelynek alapján a szövetségi kormány által nyújtott támogatásokat meghatározzák.

Pénteken végül mégis kénytelen volt ezt megtenni, amikor egy újságíró beadványára egy berlini közigazgatási bíróság kötelezte erre.

A DOSB 2008-ban nyolc úszóarany elérését és a férfi kézilabda olimpiai bajnoki cím elérését tűzte ki célul. Utóbbi válogatott végül nem is jutott ki az olimpiára.

Legfrissebb hírek

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
2026.02.04. 06:35

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
2026.02.03. 13:31

Milánó 2026: egyet fizet, kettőt kap akció a megnyitó előtti versenyekre

Téli sportok
2026.02.03. 10:20

Birkózás: Majoros István életét 90 százalékban megváltoztatta az athéni aranyérem

Birkózás
2026.02.01. 19:57

Sporttörténelmet írhat a norvég, aki Michael Phelps mögé léphet az örökranglistán

Téli sportok
2026.02.01. 12:02

Milánó-Cortina 2026: a magyar résztvevők programja

Téli sportok
2026.01.30. 13:33

Az Északi Játékoktól Chamonix-ig – a téli olimpia megszületésének rövid története

Téli sportok
2026.01.29. 17:28

„Ott kell lennünk a 2030-as vb-n!” – Hosszú Kávé Orbán Balázzsal

Képes Sport
2026.01.26. 12:00
Ezek is érdekelhetik