Olimpia: a britek „szuperszombatját” dicsőíti a sajtó

2012.08.05. 13:38
A brit olimpiai csapat több mint száz éve példátlan, egyetlen nap alatt hat aranyat eredményező olimpiai „szuperszombatjának” dicsőítésével van tele a vasárnapi brit sajtó.

A lapok beszámolóinak visszatérő eleme, hogy 104 éve – vagyis az 1908-as londoni olimpia – óta nem volt része ilyen éremesőben egyetlen brit ötkarikás küldöttségnek sem.

A The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív lap kiemeli, hogy a szombati hat brit aranyból három egyetlen óra leforgása alatt született: az egyik a női hétpróbában, a másik a férfi távolugrásban, a harmadik a tízezer méteres férfi síkfutásban.

A brit evezőssport minden idők legjobb olimpiáját ünnepelheti két arannyal és egy ezüsttel, a női kerékpároscsapat másfél óra alatt két világrekordot döntött, Andy Murray, a britek első számú teniszsztárja pedig két számban - a férfi egyesben és Laura Robsonnal a vegyespárosban - is bejutott a döntőbe.

A The Sunday Telegraph még azt is kimutatta, hogy amikor Jessica Ennis brit hétpróbázó elsőként ért célba a 800 méteres síkfutásban, és ezzel aranyérmes lett, az Olimpiai Stadionban felharsanó üdvrivalgás hangereje elérte a 110 decibelt, ami olyan hangerő, mintha valaki egy felszállni készülő helikopter mellett állna.

Nagy-Britannia - az Egyesült Államok és Kína mögött – az éremtáblázat harmadik helyén kezdhette a londoni olimpia második hetét 29 eddigi éremmel, köztük 14 arannyal.

A BBC kimutatása szerint „lakosságarányosan” – vagyis az egy főre jutó érmeket figyelembe véve - viszont Nagy-Britannia vezeti az éremrangsort.

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35