Olimpia: Előre aláírtam volna a 4. helyet - Gyurta

2012.07.29. 21:25
Boldogan nyilatkozott a Magyar Rádiónak Gyurta Dániel újabb országos és egyéni csúcsa, valamint a 100 méteres mellúszásban elért negyedik helye után.

„Nagyon boldog vagyok, hogy most már a száz is jól megy, itt vagyok a világ élmezőnyében. Ezt a helyezést előre aláírtam volna, akkor is, ha nagyon közel volt a dobogó. Örülök, hogy háromszor úsztam egy percen belül, úgy, hogy még voltak benne hibák is, tehát van hová javulnom. A forduló volt a kulcspillanat, a középfutamban elaludtam, most viszont nagyon jól sikerült″ – mondta Gyurta, aki Szilágyi Áron aranyérméről is szót ejtett.

„Érzésre jó volt ez az úszás, a hajrám is, a fordulóim is. Az, hogy százon legyőztem a kétszázas riválisaimat, mindenképpen jó jel. Az uszodába egyébként úgy érkeztem, hogy tudtam Szilágyi Áron aranyáról, és Ungvári Miklós ezüstjéről. Pekingben rányomta a bélyegét a szereplésre, hogy vártuk az aranyat, vártuk, és csak nem jött. Most ez az arany kicsit rólunk is levette a terhet.”

Legfrissebb hírek

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
2026.09.26. 16:26

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
2026.09.24. 12:01

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:45

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
2026.09.22. 21:25

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Melbourne, Montreal és Atlanta olimpiai érmeseit köszöntötte a MOB – képek

Egyéb egyéni
2026.09.17. 16:38

Kőbán Rita: Tudtam, ha olimpiai bajnok akarok lenni, minden résztávot meg kell nyernem!

Kajak-kenu
2026.09.17. 15:19

Spanyolország feléleszti olimpiarendezési ambícióit

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:53