London 2012: Zwickl és Pattantyús Saive-vel edzett

MTI MTIMTI MTI
2012.07.24. 09:43
A hétfő edzéssel telt a már Londonban tartózkodó három magyar asztaliteniszező számára, akik közül Zwickl Dániel és Pattantyús Ádám a sportág egyik legendás alakjával, a hetedik olimpiája előtt álló belga Jean-Michel Saive-vel is gyakorolhatott.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) honlapjának beszámolója szerint az Olimpia Parktól félórás útra található ExCelben négy asztalon kezdik meg küzdelmeiket szombaton az asztaliteniszezők, akik hétfőn a főhelyszín mellett két másik teremben is tréningezhettek.

Amíg Zwickl és Pattantyús olimpiai újoncnak számít, addig hétfői tréningpartnerük, Saive a sportág 1988-as ötkarikás debütálása óta valamennyi olimpián részt vett, azaz a londoni már a hetedik lesz a számára.

A két magyar női versenyző közül hétfőn még csak Tóth Krisztina tartózkodott a brit fővárosban. A már az 1996-os atlantai játékokon is indult, Sydneyben párosban negyedik helyezett játékos egy kínai származású kongóival edzett.

Szintén már a helyszínen készül a teniszező Szávay Ágnes is, aki – a játékosok többségéhez hasonlóan – nem az Olimpiai Faluban, hanem Wimbledon közelében lakik, mivel az All England Lawn Tennis and Croquet Club másfél órás távolságra van az Olimpiai Parktól.

Szávay a Magyar Olimpiai Bizottság honlapjának beszámolója szerint egészséges, jól megy neki a játék, s edzőjével, „Köves Gáborral mindent elkövetnek, hogy minél tovább meneteljen”.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
2 órája

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
8 órája

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
10 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:15

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2026.04.28. 22:45

Londonban a dicső múlt találkozik a jövő csapatával – kezdődik az asztalitenisz-vb

Egyéb egyéni
2026.04.28. 10:11

Asztalitenisz: Póta Georgina nélkül, meglepetésekben bízva várja csapatunk a vb-t

Egyéb egyéni
2026.04.23. 14:27

Pécs rendezi az asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét

Egyéb egyéni
2026.04.21. 14:58
Ezek is érdekelhetik