London 2012: hat embert vettek őrizetbe terrorgyanú miatt

MTI MTIMTI MTI
2012.07.05. 10:58
Terrorcselekmények előkészítésének gyanújával őrizetbe vettek hat embert csütörtökön Londonban. A rendőrség szerint az ügy nincs kapcsolatban a három hét múlva kezdődő londoni olimpiai játékokkal.

A nagyszabású akcióban a Scotland Yard terrorellenes ügyosztályának fegyveres egységei vettek részt. A gyanúsítottakat - akik közül a legfiatalabb 18, a legidősebb 29 éves - kelet-, illetve nyugat-londoni helyszíneken fogták el.

Egy esetben a Scotland Yard rendőrei elektromos sokkoló eszközt vetettek be, de a rendőrségi közlemény szerint az érintett őrizetes nem szorult orvosi ellátásra.

A rendőrség közölte azt is, hogy az őrizetbe vételek nyomán összesen nyolc londoni lakásban és egy üzlethelyiségben kezdődött házkutatás a 2000-ben kelt terrorizmusellenes törvény alapján.

Az akció kiterjedtségét jelzi, hogy az érintett ingatlanok London nyugati, északi és keleti negyedeiben vannak.

A Scotland Yard hangsúlyozta csütörtöki közleményében, hogy a rendőrségi rajtaütés nincs kapcsolatban a három hét múlva kezdődő londoni olimpiai játékokkal.

A brit elhárítás (MI5) igazgatója minapi beszédében mindazonáltal kijelentette, hogy „vonzó célpontot" kínálhat a terroristáknak a július 27-én kezdődő londoni olimpia. Jonathan Evans a londoni City polgármesterének hivatalában - Mansion House - tartott június végi előadásában „kétségtelennek" nevezte, hogy egyes terrorhálózatok „fontolóra vették" támadások elkövetését az olimpiai játékok alatt. Hozzátette ugyanakkor, hogy a biztonsági előkészületek már javában zajlanak, és az olimpia "nem lesz könnyű célpont".

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35