London 2012: az eltiltott Kővágó üzent a rajongóinak

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.26. 12:39
Kővágó Zoltán az egyik közösségi portálon működő rajongói oldalán üzent az érte szorítóknak, s utalt arra, hogy egy ellene folytatott „hadjárat" eredménye a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) doppingvétség miatt kiszabott kétéves eltiltása.

„Bizonyára hallottátok, mit csináltak velem és a magyar diszkoszvetéssel. Becsületemre legyen mondva, nem doppingoltam, de úgy látszik, a sorozatos negatív tesztek és a magyar hatóságok felmentése sem elegendőek a bizonyításhoz – írta a Facebookon az athéni játékokon ezüstérmes, idei Európa-bajnoki harmadik dobóatléta. – Bizonyára egy évvel ezelőtti nyert per újratárgyalásának semmi köze a most kezdődő olimpiához, és bizonyára ez nem egy megrendezett »hadjárat« ellenem..."

Kővágó rövid üzenete végén sajnálatát fejezte ki, amiért – mint írja – nem tehetett többet szurkolóiért és a hazáért.

Arról, hogy pontosan milyen vétség miatt tiltották el Kővágót, egyelőre sem ő, sem a magyar szövetség (MASZ) nem adott tájékoztatást. Mint beszámoltunk róla, a Nemzeti Sport információi szerint tavaly augusztusban kereste volna meg egy osztrák doppingellenőr az atlétát.

A MASZ a csütörtök reggel az MTI-hez eljutatott közleményében annyit jelzett, hogy a nemzetközi szövetség (IAAF) indított korábban eljárást Kővágóval szemben azzal, hogy a sportoló kivonta magát a doppingellenőrzés alól. Az ügyet vizsgáló független magyar doppingbizottság felmentette a diszkoszvetőt, az IAAF fellebbezése után azonban a CAS bizonyítottnak látta a doppingvétség elkövetését. A sportdöntőbíróság ítélete jogerős, fellebbezni nem lehet ellene.

Legfrissebb hírek

Olimpia 2040: Varsó megkezdte a kandidálás előkészítését

Egyéb egyéni
2025.11.28. 13:31

A berlini városvezetőség kitart az olimpiai pályázat mellett

Egyéb egyéni
2025.11.28. 12:05

Szőke Alex: Valamiért mindig a nehezebb utat kapom

Birkózás
2025.11.23. 07:54

Népszavazás dönt Észak-Rajna-Vesztfáliában az olimpiai pályázatról

Egyéb egyéni
2025.11.20. 16:25

Világkupanyitány a gyorskorcsolyázóknál: lesz ez még jobb!

Téli sportok
2025.11.17. 18:32

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
2025.11.14. 09:20

A Dél-afrikai Köztársaság pályázna a 2036-os vagy a 2040-es nyári olimpiára

Egyéb egyéni
2025.11.13. 16:57

Los Angeles 2028: elkészült az úszóversenyek programja, Kós kétszer is döntőzhet egy nap

Úszás
2025.11.12. 19:21
Ezek is érdekelhetik