London 2012: Szegeden a férfi kajakosok és kenusok 8 olimpiai számban csatáznak - kvótahelyzet

Vágólapra másolva!
2011.08.15. 15:47
null
A férfi kajaknégyes új felállásban ismét meghatározó szerepre tör az elitben (Fotó: NS-archív, Tumbász Hédi)
Címkék
Sorozatunkban annak járunk utána, hogy a bő egy év múlva kezdődő londoni olimpia előtt mely sportágakban hogyan lehet kvótákhoz jutni, illetve azokban a sportágakban, amelyekben már meg lehetett szerezni ezeket, hogyan állnak a magyar sportolók. Ezúttal is a kajak-kenusok kerülnek terítékre, azon belül is a gyorsasági szakág férfi szekciója, a kajakosok és a kenusok.

 

Alaposan megváltozott a program a pekingi olimpiához képest, hiszen az 500 méteres egyes és páros számok helyett 200 méteren versenyeznek majd a férfi kajakosok és kenusok, ráadásul utóbbiak ezen a távon csak egyesben. Az 1000 méteres műsor nem változott, azaz egyesben, párosban és a kajakosoknál négyesben osztanak majd érmeket.

Összesen 158 férfi versenyző indulhat majd Londonban, 50 kenus, 108 kajakos. Egy nemzet egy hajót indíthat minden számban, de egy országból összesen legfeljebb nyolc kajakozó és négy kenus állhat rajthoz. A síkvízi és a szlalomszakágakra két szabadkártya is jut, 2 férfi és 1 női hely pedig a házigazdát illeti.

A kvalifikáció hajót és nemzetet illet, nem pedig versenyzőt, vagyis elképzelhető, hogy nem az indul el egy adott olimpiai versenyben, aki a kvótát kiharcolta. Egy versenyző több számban is indulhat a kvalifikációs viadalokon, de csak egy, úgynevezett versenyzői kvótát szerezhet, tehát amennyiben például egyesben és párosban is megfelelő helyen végez, nem két, hanem csak egy versenyzői kvótát szerez.

Először augusztus 17. és 21. között, a szegedi világbajnokságon nyílik lehetőség a kvótaszerzésre. Itt a kajakozóknál egyesben, mindkét számban az első nyolc, párosban az első hat, négyesben pedig az első tíz szerez indulási jogot Londonba, utóbbi számban viszont ez az egyetlen kvótaszerző verseny. A kenusoknál mindhárom számban az első hét szerez majd londoni indulási jogot.

A vb-n kívül a kontinentális viadalokon lehet majd kiharcolni az indulás jogát. A mieinknek a jövő májusban lehet még erre módjuk, a négyesek kivételével minden számban további két-két versenyző szerezhet még részvételi jogot.

MEGSZEREZHETŐ KVÓTÁK VERSENYSZÁMONKÉNT
szám össz (hajó/versenyző) vb-n Eb-n egyéb
Férfi K-1 1000 m 14/14 8 2 4
Férfi K-2 1000 m 10/20 12 2 6
Férfi K-4 1000 m 10/40 40

Férfi K-1 200 m 14/14 8 2 4
Férfi K-2 200 m 10/20 12 2 6
Férfi C-1 1000 m 13/13 7 2 4
Férfi C-2 1000 m 12/24 14 2 8
Férfi C-1 200 m 13/13 7 2 4

Legfrissebb hírek

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelte a harmadik sort

F1
2 perce

Valter Attila 57. lett a San Sebastian-i egynapos versenyen

Kerékpár
11 perce

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
47 perce

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
47 perce

Kézilabda: veretlenül középdöntős az U17-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
49 perce

Világkupa-ezüstérmes a magyar speciális olimpikon labdarúgó-válogatott

Minden más foci
1 órája

Komáromi vereség Nagymihályban

Minden más foci
1 órája

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik