London 2012: három sportlövőnk már élesíthet az olimpiára - kvótahelyzet

Vágólapra másolva!
2011.07.22. 20:34
null
Sidi Péter három számban szerzett kvótát (Fotó: Török Attila)
Címkék
Sorozatunkban annak járunk utána, hogy a bő egy év múlva kezdődő londoni olimpia előtt mely sportágakban hogyan lehet kvótákhoz jutni, illetve azokban a sportágakban, amelyekben már meg lehetett szerezni ezeket, hogyan állnak a magyar sportolók. Ezúttal a sportlövők kerülnek terítékre.

 

SPORTLÖVÉSZET

A versenyszámok összetétele nem változott Peking óta, azaz 15 aranyérmet (9 férfi, 6 női) osztanak majd ki Londonban. A puskás, a pisztolyos és a koronglövő szakágban is öt-öt számot rendeznek. Egy országból számonként két-két versenyző indulhat, kivéve női skeetben és női trapban, amelyekben csak egy-egy.

Immár hagyományosan ebben a sportágban kezdődtek el a legkorábban a kvóták osztása, hiszen már a tavaly nyári müncheni világbajnokságon és a világkupa versenyeken is lehetett szerezni. Összesen 390 versenyző indulhat a sportlövő versenyeken, a kvótákból 366-ot osztanak ki a különböző világ- és kontinensbajnokságokon, illetve világkupákon. További 24 szabadkártyát osztanak majd szét a különböző olimpiai bizottságok között.

A magyar sportlövők közül eddig háromnak sikerült a kvótaszerzés, ami elvileg nem névre, hanem nemzetre szól, de a sportlövőknél hagyományosan az indulhat ezzel, aki kivívta.

Elsőként a puskás Sidi Péter szerezte meg a Londonban való indulás jogát, aki a tavalyi müncheni vb-n megnyerte a kisöbű sportpuska összetett versenyszámot, a légpuskások között ezüstérmes lett, a kisöbű sportpuska fekvő testhelyzetben pedig negyedik. A versenyző mindhárom számban indulhat az olimpián, mert ugyan egy versenyző csak egy kvótát szerezhet, de versenyszámonként egy bizonyos minimum szint teljesítése után bármelyik másikban elindulhat.

Így a női pisztolyos Csonka Zsófia is indulhat majd lég- és sportpisztolyban is. A harmadik magyar kvótát a dupla trapos Bognár Richárd szerezte meg. A többieknek még három világverseny áll rendelkezésre a kvóta megszerzéséhez: a július 30-án Belgrádban kezdődő Európa-bajnokság, az ugyancsak a szerb fővárosban szeptember 3-án kezdődő koronglövő-világbajnokság, illetve a jövő februári finnországi légfegyveres Európa-bajnokság.

EDDIGI MAGYAR KVÓTASZERZŐK:
Sidi Péter (légpuska, kisöbű puska fekvő, kisöbű puska összetett)
Bognár Richárd (dupla trap)
Csonka Zsófia (női légpisztoly, sportpisztoly)
A HÁTRALÉVŐ KVALIFIKÁCIÓS VERSENYEK:
Sportlövő Eb, Belgrád (Szerbia) július 30.–augusztus 14.
Koronglövő vb, Belgrád (Szerbia) szeptember 3.–14.
Légfegyveres Eb, Vierumäki (Finnország) február 14.–20.
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
51 perce

Csütörtöki sportműsor: Salzburg–Ferencváros mérkőzés az Európa-ligában

Birkózás
1 órája

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
1 órája

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2 órája

Férfi kézilabda BL: az Aalborg óriási izgalmak után nyert Nantes-ban

Kézilabda
2 órája

A Juventus kihagyta a ziccereit, a Real Madrid ismét győzött

Bajnokok Ligája
2 órája

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2 órája

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik