Szoboszlai Zsolt: Mindig keményen fogtam a fiamat

Z. A.Z. A.
Vágólapra másolva!
2023.07.03. 21:20
null
Szoboszlai Zsolt (balra) és Esterházy Mátyás menedzser egyengeti Szoboszlai Dominik útját (Fotó: EM Sports Consulting)
A futball sok áldozattal jár, vallja Szoboszlai Zsolt, aki nem tagadja, mindig keményen fogta a Liverpoolhoz szerződő fiát, ám az élet igazolta, ez járható út.


– Vasárnap vált hivatalossá, hogy a Liverpool FC öt évre szerződtette a fiát. Nagyon más volt az a nap, mint amikor még csak arról szóltak a hírek, melyik klub szerezheti meg Szoboszlai Dominikot?
– Nem mondanám, hogy különb nap volt a vasárnapi, Esterházy Mátyás személyében megvan a megfelelő ember, aki foglalkozik Dominik ügyével, és ő tisztában van azzal, beszélhetnek akármit az emberek, bennünket csak a tények érdekelnek – felelte Szoboszlai Zsolt, a Liverpoolhoz igazoló Szoboszlai Dominik édesapja, egyben nevelőedzője.

– Dominik pályafutását nagyon tudatosan építették fel, de nem kis felelősség meghozni a döntést, és az érdeklődő, versengő klubok közül kiválasztani egyet…
– Minden lépést jól átgondolunk, megtervezünk, és bár a döntés okozhat fejtörést, mindig lépésről lépésre haladtunk előre. Nagyon jó döntésnek bizonyult, hogy Dominik két és fél évvel ezelőtt a Bundesligába került, kétszer nyert Német Kupát a Lipcsével, jól érezte magát a klubnál, ráadásul tizenhat éves korától a Red Bull-családhoz tartozott. Úgy éreztük, most jött el a pillanat, hogy új útra kell lépnie. Amikor az emberek arról beszélnek, a Liverpoolnak magyar játékosa van, nem rossz érzés, de hatványozottan remek, ha a saját gyerekedről van szó. Aki ismer, tudja, mindig keményen fogtam a fiamat, ugyanis azt gondoltam, ez a járható út – az élet bizonyította, nem tévedtem.

– A szerződés aláírása után esetleg volt olyan pillanat, amikor kettesben maradt Dominikkal, és azt mondta neki: látod, volt értelme a munkának, a szenvedésnek, a lemondásnak?
– Természetesen voltunk kettesben vagy éppen hármasban Esterházy Matyással, erős kapocs van köztünk, ám nem volt szükség kérdéseket feltenni. Dominik járt iskolába, el tudja olvasni annak a klubnak a nevét, amely a szerződésén szerepel… Azt látom, hogy folyamatosan mosolyog, jól érzi magát, sztárként kezelik Liverpoolban.

– Ez a szerződés üzenet is a futballimádó gyerekeknek?
– Igen, többek között hogy meló és fanatizmus nélkül nem megy. Sok magyar labdarúgó került ki fiatalon külföldre, aztán a kilencven százalékuk ilyen vagy olyan indokkal idő előtt hazatért – nos, azért én megvizsgálnám, hogy miért történik ez ilyen sokszor… De nem őket kérdezném meg, hanem a klubjukat, mi volt az, ami meggátolta a játékos továbblépését. Jönne húsz-huszonöt helyről az információ, összeállna a kép, mi stimmelt, mi nem. Egy biztos, mentálisan nagyon erősnek kell lenni! Fontos a technikai tudás, a különböző játékhelyzetek gyors megoldása, s olyan alap-állóképességre van szükség, amelyet nem feltétlenül ad meg az edzés. Mindenki járt iskolába, tudja, vannak az ötös tanulók, és vannak, akiknek kettest ér a tudásuk. A kettesből nemigen lesz ötös, de aki ötös, abból meg kell próbálni zsenit csinálni! Nem mindenkiből lesz orvos vagy ügyvéd, de asztalos sem, csakis a „vallatásnál” derül ki, meg tudod-e csinálni, vagy sem. Nagyon nagy szükség van a pluszmunkára, az alázatra, mert a futball tagadhatatlanul sok áldozattal jár.

– Mikor kell Dominiknak edzésre jelentkeznie?
– Tizenegyedikén kezdenek, aztán jön az edzőtáborozás Salzburg mellett, majd Szingapúrba utaznak. A bajnokság nekik augusztus tizenharmadikán indul, egyelőre azonban az az elsődleges, hogy Lipcsében lezárja az ügyeit, és elbúcsúzzon a csapattársaitól, a klub dolgozóitól.

 

Legfrissebb hírek

A csereként beálló Watkins duplájával fordított és sorozatban 11. alkalommal nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
1 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik egyenlített Portugália ellen a 91. percben

Magyar válogatott
2 órája

Hozta a kötelezőt a Brighton ellen és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
3 órája

Wirtz először talált be tétmérkőzésen, a Liverpool egy góllal legyőzte a Wolvest

Angol labdarúgás
3 órája

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
6 órája

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
9 órája

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
12 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
22 órája
Ezek is érdekelhetik