NS-infó: Szalai Attila évi 2.5 millió euróra mondott nemet a Zenitnél

P. K.P. K.
2022.08.31. 13:47
null
Szalai Attila döntött, nem megy a Zenithez, amellyel – a Fenerrel ellentétben – nem szerepelhetne a nemzetközi porondon (Fotó: AFP, archív)
A Nemzeti Sport megtudta, Szalai Attila visszautasította az orosz Zenit négyéves, évi 2.5 millió eurót garantáló szerződésajánlatát.

Amint arról szerda reggel beszámoltunk, a Fenerbahce megállapodott az orosz Zenittel Szalai Attila lehetséges átigazolásáról. Az első hírek 20 millió euróról szóltak, de úgy tudjuk, 21 millió euró lett volna a védő végleges eladási ára. Azt már a korábbi hírünkben is jeleztük, Szalai a klubok egyezsége ellenére is maradhat a Fenernél. Azóta vissza is utasította a Zenit ajánlatát. Döntése nem meglepő az Oroszországot és az orosz sportot sújtó szankciók ismeretében. Szentpétervárra szerződni még a rekordbevételeket elérő Gazprom klubjához sem tűnik ideális megoldásnak. Ismert, hogy az UEFA el is vette a BL-döntő megrendezésének a jogát a Zenit otthonától, a Gazprom Arenától, és szerződést bontott a BL egyik kiemelt szponzorával, a Gazprommal.

Legfrissebb értesüléseink szerint a védőnek négyéves szerződést ajánlott volna a Zenit, évi 2.5 millió eurós fizetéssel. Szalai Attila azonban nem akar minden áron váltani, még úgysem, hogy a jelenlegi fizetése az évi ötszázezer eurót sem éri el, de nem a pénzt, hanem a további fejlődési lehetőséget tartja szem előtt, ezért szeretne maradni a Fenernél, amelyhez még hároméves szerződés köti. Az új vezetőedző, Jorge Jesus is számol vele, az elmúlt egy hónapban nyolc meccsen is pályára léphetett.

Úgy tudjuk, a Zeniten kívül nyugat-európai klubokkal is folytak egyeztetések, a Wolfsburg, a Bologna és a West Ham United is tett ajánlatot, de ezeket a Fener nem fogadta el.

Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
13 órája

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Fred: Ten Hag emberileg nem való edzőnek, Duránt csak a pénz érdekli

Angol labdarúgás
2026.10.05. 12:40

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28