Légiósok: Torkon ragadott, s a földre lökött – Gróf Dávid

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.05.11. 11:02
null
Gróf Dávid a legkevésbé sem bánta meg, hogy februárban a Levadiakoszhoz szerződött (Fotó: Imago Images)
Gróf Dávid, a Levadiakosz magyar kapusa beszélt balhéról, remélt három pontról, Görögország szeretetéről és persze a jövőjéről.

Ritkán látott jelenetek zajlottak a múlt heti Lamia–Levadiakosz (1–1) összecsapáson – a görög első osztályú mérkőzés hosszabbításában a hazaiak egyenlítettek, majd kisebb csetepaté alakult ki, miután a Lamia néhány játékosa Gróf Dávid, a vendégek kapusa mellett, körül kezdett ugrálni, örülni, ami nyilván nem tetszett a magyar futballistának. Ezután a hazaiak egyik biztonsági főnöke beszaladt a pályára, torkon ragadta a korábbi kispesti labdarúgót, aki a földre esett.

„Onnan kezdeném a történetet, hogy a felfokozott hangulatú meccsen egygólos vezetésünk birtokában nem mindig kapkodtam el a kirúgást, ilyen azért már előfordult a futballtörténelemben – mondta lapunknak Gróf Dávid, a Levadiakosz 34 esztendős futballistája, aki gól nélküli állásnál 11-est védett. – Játszottam az idővel, a nyolcvanadik perc környékén pedig ápolást kértem, valóban fájt a lábam. Leültem a földre, az ellenfél csatára pedig próbált felrángatni, miközben vártam a masszőrünket. Folytatódott a játék, majd a 93. percben a korábbi Manchester United- és CSZKA Moszkva-játékos, Zoran Tosics egyenlített, az egyik védőnkön megpattant a labda, nem háríthattam. Ezután három Lamia-játékos előttem ugrálva örült, én meg szóltam, hogy ez így nem korrekt, menjenek arrébb. Hirtelen megjelent – mint utóbb kiderült – a hazai klub egyik biztonsági főnöke, aki torkon ragadott, s a földre lökött. Az úriember állítólag nemhogy a pályán, mellette sem lehetett volna, semmilyen listán nem szerepelt a neve. De egy pillanatra sem adtam fel: a szemem előtt az lebegett, hogy még hátravan néhány perc, akár nyerhetünk is, sajnos nem sikerült. Nagy visszhangot váltott ki az eset Görögországban, feljelentés követte, reméljük, számunkra kedvező ítélet születik.”

Gróf Dávidot a pályán fojtogatta a biztonságiak főnöke
Gróf Dávidot a pályán fojtogatta a biztonságiak főnöke

Ez pedig nem más, mint hogy 3–0-s gólkülönbséggel a Levadiakosz javára írják a bajnokit – ebben az esetben újra nyílttá válna a bennmaradásért folytatott harc, olyannyira, hogy ugyanannyi pont állna a Lamia és a Levadiakosz neve mellett, s mivel Görögországban ez esetben az egymás elleni eredmény rangsorol, a Levadiakosz már bent maradó helyről várhatná az utolsó fordulót. Jelen állás szerint azonban Gróf Dávid együttese kiesése biztos, az utolsó fordulót szombaton rendezik, az együttes a PASZ Janninát fogadja, míg a jelenlegi utolsó előtti, úgyszintén kieső helyen álló Ionikosz a Lamiát látja vendégül.

„Ezért is vesszük komolyan a vasárnapi záró mérkőzésünket, mindenképpen nyernünk kell! Persze a csapat neve mellett álló pontszám sohasem hazudik, de bántó, hogy bár az utóbbi hét bajnokin kétszer nyertünk és ötször ikszeltünk, az utolsó helyen szerénykedünk. Ha az öt ikszes mérkőzésből csak kettőt megnyerünk, bent maradó helyen állnánk. Külön bosszantó, hogy négy bajnokin is a nyolcvanadik perc után egyenlített az ellenfél: a Panetolikosz a 99. percben kapott ellenünk tizenegyest, amiből egyenlített, pedig a játékvezető hét percet hosszabbított…”

Gróf Dávid jövője nyilván attól is függ, hogy az együttes az élvonalban marad-e vagy sem – úgy tudjuk, több klub érdeklődött iránta.

„A legkevésbé sem bántuk meg a családdal, hogy februárban Görögországba szerződtem: tíz meccsen védhettem az erős görög első osztályban, jól is ment, a Lamia ellen tizenegyest védtem, s hozzásegíthettem a klubot a hétmeccses veretlenségi sorozathoz, amely a hétvégén még hosszabbra nyúlhat. A visszajelzések alapján megszerettek, a görög emberek támogatók és kedvesek, a pályán pedig több védésem után lapogatták a hátamat, jólesett. Meglátjuk, mit hoz a jövő, egyelőre csak egy feladatra összepontosítok: meg kell nyernünk a szombati mérkőzést!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik