Légiósok: „Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg ékköve”

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.10.23. 22:08
null
Szoboszlai Dominik a Bajnokok Ligájában is helytáll (Fotó: AFP)
A Tutto Mercato Web pénteken ismét Szoboszlai Dominikkal foglalkozott, akit a Salzburg ékkövének aposztrofált.

A portál azzal kezdi a cikkét, hogy a vasárnap a 20. életévét betöltő középpályás szenzációs gólt szerzett a Lokomotiv Moszkva elleni BL-mérkőzésen, és hogy Erling Haaland Dortmundba távozása után ő az osztrák csapat sztárja.

Szoboszlai kapcsán a remek bombája méltatása után leírják, hogy csodagyerekből a gárda húzóemberévé vált, és az elkövetkezendő átigazolási piac igazi ékköve lehet.

Megemlítik, hogy a legutóbbi két transzferidőszakban egyaránt közel volt ahhoz, hogy a Milannál kössön ki, de végül mindkétszer meghiúsult az ügylet a klubon belüli változások (vagy Ralf Rangnick esetében annak hiánya) miatt.

Hozzáteszik, hogy az is megakadályozta az átigazolását, hogy 25 millió euróba került volna egy olyan piacon, amelyen mindenkinek visszaesett az értéke, és a csapatok inkább opciós vételi joggal bíró kölcsönszerződések vagy egyéb, későbbi fizetést ígérő konstrukciók mellett szerettek volna leginkább igazolni új futballistákat, ami viszont a játékjogot birtokló együttesek számára nem nyújtott eléggé vonzó perspektívát.

A Salzburgnak nem kellett mindenképpen áruba bocsátania kiemelkedő értékét, és nem is tette meg, hanem elhalasztotta a következő átigazolási időszakokra.

A két nap múlva 20 éves futballista ebben az idényben nyolc tétmérkőzésen tíz kanadai pontnál (négy gólnál és hat gólpassznál) jár, a koronavírus-járvány miatti leállást követően pedig 19 találkozón 12 gól és 17 assziszt a mérlege.

Ha ehhez hozzávesszük még a Törökország ellen szerzett szenzációs szabadrúgásgólját is a válogatottban, elmondható, hogy az elmúlt öt hónapban valóban remek teljesítményt nyújt!

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
FC Salzburg (osztrák)–Lokomotiv Moszkva (orosz) 2–2 (1–1)
Salzburg,Salzburg Stadion,1500néző.Vezette:Serdar Gözübüyük (holland)
SALZBURG:
Stankovic – Vallci, Ramalho, Wöber, Ulmer – Mwepu, Junuzovic (Okafor, 84.), M. Camara (Okugava, 73.), Szoboszlai – Daka, Koita (M. Berisha, 53.).Vezetőedző:Jesse Marsch
LOK. MOSZKVA:Guilherme – Zsivogljadov, Murilo, Corluka, Rybus – Zsemaletgyinov (Kamano, 63.), Krychowiak, Kulikov, An. Mirancsuk (Liszakovics, 69.) – Szmolov (Ribcsinszkij, 63.), Éder (Zé Luís, 69.).Vezetőedző:Marko Nikolics
Gólszerző:Szoboszlai (45.), Junuzovic (50.), ill. Éder (19.), Liszakovics (75.)

Szoboszlai Dominik gólja

Legfrissebb hírek

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
12 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
13 órája

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
15 órája

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
17 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
20 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
21 órája
Ezek is érdekelhetik