Légiósok: hamarosan döntenie kell Lovrencsicsnek a jövőjéről

Vágólapra másolva!
2015.11.30. 08:36
Lovrencsics Gergő szerződése a nyáron lejár a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Lech Poznannal, így hamarosan döntést kell hoznia a jövőjéről.

„Valóban, a nyáron lejár a szerződése, de még nem tárgyaltunk a Lech Poznannal, ahogy más csapattal sem – mondta Nagy Mihály, a játékos menedzsere a Nemzeti Sport Online-nak. – Gergőnek most a bajnokságra és az Európa-ligára kell koncentrálnia. Mind a két sorozatban fontos meccsek várnak rá.”Nagy Mihály, a játékos menedzsere a Nemzeti Sport Online-nak. – Gergőnek most a bajnokságra és az Európa-ligára kell koncentrálnia. Mind a két sorozatban fontos meccsek várnak rá.”

A Lech már jelezte, szeretnének tárgyalni Lovrencsiccsel, aki a szabályok értelmében szabadon egyeztethet más klubokkal is a téli átigazolási időszakban, ugyanakkor a poznani klub előnyt élvez a többivel szemben nála.

Az NSO értesülései szerint a magyar válogatott középpályásért a Serie A-ban szereplő Chievo is érdeklődik, ám konkrét tárgyalást még nem kezdeményezett az olasz élvonalbeli együttes.

Lovrencsicset a tavaszi szezon végén meg kellett műteni, majd a vállával voltak kisebb problémák, az ősszel azonban már rendszeresen játszott. A Lechben 27 mérkőzésen lépett pályára, öt gólt szerzett, valamint Európa-bajnoki selejtezőn Görögországban megszerezte első válogatottbeli találatát is.

Legfrissebb hírek

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
1 órája

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
22 órája

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:25

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:20

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:34

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:27

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:18
Ezek is érdekelhetik