Légiósok: Laczkó játszani szeretne, akár itthon is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.17. 15:47
A Padova magyar válogatott légiósa, Laczkó Zsolt a Nemzeti Sport hétfői számában beszélt arról, hogy teljesen váratlanul vált létszámfölöttivé az olasz másodosztályú csapatban. A védőként és középpályásként is bevethető futballista menedzsere már a lehetséges megoldásról beszélt az NSO-nak.

„Semmilyen előjele nem volt annak, hogy Laczkó Zsolttal nem számolnának a Padovánál, hiszen eddig a szezonban rendszeres játéklehetőséget kapott. Ezért az átigazolási időszakban nem is erőltettük a klubváltást. Ezek után februárban közölték a játékossal, hogy kikerült a keretből, meglepő volt, nem számítottunk rá” – vázolta a helyzetet a Nemzeti Sport Online-nak Laczkó menedzsere, Filipovics Vladan.

„Már dolgozom a megoldáson, de nem könnyű a helyzet, hiszen a legtöbb piac már bezárt. Ráadásul a klubnál abban bíznak, hogy lesz jelentkező Laczkóért, aki fizetne is érte, ezért nem akarják ingyen elengedni. Számára azonban most az lenne a legfontosabb, hogy játsszon, akár itthon, akár külföldön, hiszen visszakerült a válogatott keretbe is, de csak akkor őrizheti meg a helyét, ha játékban van. Itthon pénteken zárul a piac, utána már csak Oroszország és Ukrajna jöhet leginkább szóba, de február végén ezekben az országokban is zárul az átigazolási időszak. Konkrét ajánlat még nincs, de sürget minket az idő, mielőbb megoldást kell találnunk” – tette hozzá a játékosügynök.

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
4 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
5 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
7 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
8 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
8 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
19 órája
Ezek is érdekelhetik