Légiósok: Kleinheisler nem kell a Werdernek, távozhat – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.16. 10:20
Német sajtóértesülések szerint a Bundesligában szereplő Werder Bremen labdarúgócsapatának vezetősége nem számol Kleinheisler Lászlóval.

A Nordwest-Zeitung csütörtöki cikkében a Bremen kölcsönbe adott játékosait veszi sorra.

Természetesen Kleinheisler László, a tavasszal a Ferencvárosnál futballozó magyar válogatott középpályás is ott van a listán. Mint a portál fogalmaz, hiába a sikeres Eb-szereplés 2016-ban, Kleinheisler nem szerepelt a Werder hosszú távú terveiben, a német klub el is engedte. Noha a magyar légiósnak 2019-ig szerződése van a brémai csapattal, az továbbra sem számol a labdarúgóval, akit menedzsere szerint több együttes is szívesen látna – a honlap a belga Standard Liege-t emeli ki.

„Alexander Nouri vezetőedző másik játékost szerződtetne a posztra” – áll a cikkben.

A Bild korábban azt írta, Lengyelországból, Belgiumból, Angliából és Görögországból is érdeklődnek Kleinheisler László iránt.

Legfrissebb hírek

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
12 órája

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
2025.08.21. 17:30

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
2025.08.20. 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 08:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.20. 07:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57
Ezek is érdekelhetik