Légiósok: Futács hallott a Vidi és a DVTK érdeklődéséről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.29. 10:32
Májusban elsőként az NSO jelezte, hogy Futács Márkó feljelentette a FIFA-nál török klubját, a Mersin Idman Yurdut, és itthonról a DVTK mellett a Videoton is megkereste. A csatár ezúttal a Nemzeti Sport megkeresésére beszélt a jövőjéről.

„Itthon készülök, bízom benne, egy-két héten belül már az új klubomnál edzhetek – mondta a Nemzeti Sport érdeklődésére a 26 esztendős, háromszoros válogatott játékos. – Hallottam én is a Diósgyőr és a Videoton érdeklődéséről, könnyen elképzelhető, hogy idehaza folytatom a pályafutásomat. Jelenleg az a legfontosabb, hogy a tavaly novemberi térdszalagműtétem után jól haladok a visszatérés útján, idehaza Szilágyi Ágnes gyógytornász segítségével tréningezem."

A csatár a legutóbbi klubjánál, a török élvonalban kieső helyen végző Mersin Idman Yurdunál kialakult helyzetről is beszélt.

„Tavaly augusztus óta egyszer sem kaptam fizetést, s bár feljelentettük a klubot, a jogi procedúra decemberig is elhúzódhat – fogalmazott Futács. – A múlt héten még elutaztam Törökországba, összepakoltam, hazajöttem, s már nem is szeretnék a Mersinnel foglalkozni, csak az lebeg a szemem előtt, hogy minél hamarabb új klubot találjak. A már említett két magyar együttesnél is akad olyan valaki, akihez szoros szálak fűznek. Diósgyőrben Egervári Sándor edzőhöz, akivel együtt szereztünk bronzérmet a hét évvel ezelőtti egyiptomi U20-as világbajnokságon, Székesfehérváron pedig Kovács Zoltán sportigazgatóhoz, aki két és fél éve Diósgyőrbe vitt – anno, ugye, ő volt a DVTK-nál a sportigazgató. De mivel nincs konkrétum, egyelőre felesleges arról beszélni, mi lenne, ha ide vagy oda mennék. Csak dőlne már el, hogy hová vet a sors."

FUTÁCS MÁRKÓ BŐVEBBEN IS BESZÉL HELYZETÉRŐL A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN!

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
19 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik