Légiósok: „Ez a lépés Babos számára is előnyös”

Vágólapra másolva!
2014.06.14. 23:05
Graeme Rutjes, a holland NAC Breda labdarúgócsapatának technikai igazgatója szerint a klub és Babos Gábor számára kölcsönösen előnyös megállapodást sikerült kötniük, amikor a magyar légiós szerződését két évvel meghosszabbították.
„Gáborra hosszú távon számítunk, szükségünk van a tapasztalatára, de ez a lépés Babos számára is előnyös – nyilatkozta a sportvezető. – Biztosítja a folytonosságot abban a tekintetben, hogy a Bredában kiváló képességű kapusokat alkalmazzunk.”Amint arról tegnap holland sajtóhírek alapján már beszámolhattunk: Babos újabb két évet ír alá a NAC Bredánál – erről közben kiderült, hogy 1+1 formájában került be a szerződésbe, amit már alá is írtak az érintettek –, a keretben pedig második számú kapusként számítanak rá, és profi pályafutása mellett kapusedzői képzésre jár.

A 39 éves Babos 2000-ben a NAC Bredánál kezdte meg légióskarrierjét, egy évig a Feyenoord, nyolc idényen át a NEC alkalmazottja volt, mígnem tavaly nyáron visszatért a NAC-hoz.
Legfrissebb hírek

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59
Ezek is érdekelhetik