Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.06.02. 11:10
Sallai Roland több poszton is fontos láncszeme volt a Galatának (Fotó: Getty Images)
A 2024–2025-ös idény végén Sallai Roland hosszabb interjút adott az Ihlas hírügynökségnek (IHA), amelyben a mögötte hagyott időszakról beszélt.

Sallai Roland az idény indulása után csatlakozott a Galatasarayhoz, és a bajnokság jelentős részében alapembernek számított az isztambuliaknál.

„Mentálisan végig erősnek kellett lennünk. Végül megnyertük a bajnokságot és a kupát, a Szuperkupát is szeretnénk elhódítani. Úgy érzem, nekem is jól ment a játék, még ha időnként a megszokottól eltérő poszton játszottam. De ehhez is alkalmazkodtam.”

Sallai az Ihlas hírügynökségnek elmondta, hogy előzetesen is jókat hallott a klubról, és nem is kellett csalódnia.

„Már az érkezésemkor rájöttem, milyen nagyszerű szurkolóink vannak. Ez tényleg egy más világ, olyan, amilyet még nem láttam. Nagyon boldog vagyok itt, még sokáig szeretnék maradni.”

Hozzátette, hogy a családias légkörnek is köszönhető, hogy sikeresek voltak a bajnokságban és a kupában is.

„Mondtam a csapattársaimnak, hogy történelmet fogunk írni azzal, hogy megnyerjük a 25. bajnoki címet. Jövőre is bajnokok akarunk lenni, de ez mindegyik idényre érvényes. Én akarok lenni az első magyar játékos, aki három trófeát is nyer Törökországban. A bajnokság nagyon nehéz számunkra, mivel minden ellenfelünk extra motiváltan lép pályára ellenünk.”

Sallai kijelentette, hogy nem volt igazi fordulópont a bajnoki szereplés során.

„Nem hegyezném ki bármelyik mérkőzésre, mert mindegyik fontos volt. Ahhoz, hogy bajnokok legyünk, folyamatosan koncentrálnunk kellett. A nemzetközi porondon jól szerepeltünk abban az időszakban, amikor nem lehettem ott. Volt egy szabály, ami ellen nem tehettünk semmit. Utána csapatként nem úgy sikerültek a meccsek, de ősszel még erősebben térünk vissza.”

A magyar válogatott játékosa több poszton is szerepelt az idény során, erről is beszélt.

„Az, hogy jobbhátvédként játszottam, a futball része. Kellett egy-két meccs az alkalmazkodásra, de utána elég jól ment. Az egyetlen poszt, ahol nem fogok játszani, az a kapus.”

Kiemelte edzője, Okan Buruk munkáját is, és hozzátette, a bajnoki címhez az is kellett, hogy a Fenerbahce elleni egyik derbit sem veszítették el. Méltatta még a csapattól távozó Dries Mertenst és Fernando Muslerát, illetve reménykedik benne, hogy Victor Osimhen marad.

Sallai az interjú végén köszönetet mondott volt klubjának, a Puskás Akadémiának is.

„Nélkülük nem tartanék itt, nagyon jól dolgoznak az akadémián. Azt hiszem, a jövőben sikeres játékosok kerülnek ki tőlük.”

 

 

Legfrissebb hírek

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
17 órája

Sallaiék korai gólokkal győzték le a Stuttgartot, egymás után másodszor nyertek a BL-ben

Bajnokok Ligája
20 órája

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:12

Jó hír Marco Rossinak is: Sallai Roland végig játszott!

Légiósok
2026.10.30. 20:54

Eltiltások és pénzbüntetések a Galata–Fener tömegverekedése után

Minden más foci
2026.10.30. 19:58

Juhász Dorka kilenc pontja ellenére kikapott a Galata az Euroligában

Kosárlabda
2026.10.29. 20:17

Huszonhét évesen visszavonul a válogatottól Sallai Roland csapattársa

Minden más foci
2026.10.29. 10:25

A Galatasaray legyőzte a Fenerbahcét, a lefújás után Sallait is lökdösték – VIDEÓ

Légiósok
2026.10.26. 21:45