Légiósok: Erősebb csapatok ellen fejlődhetek – Prosser

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2021.09.16. 09:27
null
Prosser Dániel (jobbra) igyekszik olyan jó teljesítményt nyújtani dán csapatánál, hogy kölcsönszerződése lejárta után is légiósként folytassa pályafutását (Fotó: Imago Images/Gonzales)
Korábbi vezetőedzője, Michael Boris ajánlására szerződött kölcsönbe az MTK-tól a dán élvonalbeli SönderjyskE-hez Prosser Dániel, aki szeretne megragadni külföldön.

Gólokkal segíti elő minél hamarabbi beilleszkedését Prosser Dániel. Az augusztus végén egyéves kölcsönszerződés keretében a dán élvonalbeli SönderjyskE-hez szerződő szélső három tétmeccsen játszott új csapatában, s mindegyiken gólt szerzett. Az MTK kötelékébe tartozó 27 éves támadó motivációtól fűtve érkezett új egyesületéhez.

„Ahhoz, hogy ilyen jól sikerüljön a bemutatkozás, elengedhetetlen volt, hogy jó erőnléti állapotban érkezzek – mondta a Nemzeti Sportnak Prosser Dániel. – Ugyan a magyar bajnokságban kevés lehetőséget kaptam, jó formában éreztem magam, külön is edzettem Rózant Jánossal. Amint befutott a dániai ajánlat, meg akartam ragadni a lehetőséget. Egyeztettem Giovanni Costantino vezetőedzővel, aki elmondta, a posztomon mással tervez a kezdőben, így adta magát, hogy légiósnak álljak. Nem az ismeretlenbe csöppentem, korábbi vezetőedzőm, Michael Boris ajánlására szerződtettek. Vele mindig is kitűnő volt a kapcsolatom, jól kijöttünk. A megkeresésnél sokat nyomott a latban, hogy újra a játékosa lehetek.”

PROSSER ELSŐ...

...MÁSODIK (0:17-nél)...

...ÉS HARMADIK GÓLJA

Bár nem sok ideje volt, hogy felvegye a ritmust, hamar belelendült a játékba. Jobb, illetve bal oldali szélsőként veszik számításba, a Viborg és a Hilleröd ellen jobbról, míg az Odense ellen balról lőtt szép gólt.

„Már az első bajnoki meccsen csereként bedobtak, de tudtam, mit várnak tőlem, ugyanis a SönderjyskE-nél is hasonló, letámadásra építő, sokpasszos és -mozgásos, kombinatív futballt próbálunk játszani, mint az előző idényben MTK-nál, igaz, a taktika valamelyest igazodik a dán labdarúgás sajátosságaihoz. Utolsó előttiek vagyunk a tabellán, de reméljük, eredményes lesz ez a stílus. A középmezőnyt tűztük ki célul, a játékunk rendben van, de helyzetkihasználásban fejlődnünk kell. Erős bajnokság a dán, a meccseken sok a párharc, kemény a játék. Mielőtt ideszerződtem, kikértem a korábban a dán Vejlében légióskodó MTK-s csapattársam, Ylber Ramadani és az Odensében is megforduló Vadócz Krisztián véleményét, megosztották velem tapasztalataikat. Míg otthon a Ferencváros, itt a Midtjylland, a Bröndby és a Köbenhavn is nemzetközi szintet képvisel, erősebb csapatok ellen fejlődhetek. Célom, hogy minden mérkőzésen góllal vagy gólpasszal segítsem a csapatot, s rászolgáljak arra, hogy a klub az idény végén érvényesítse a kölcsönszerződésemben lévő opciót, s a következő évadban is itt játsszak. Szeretném hosszabb távon légiósként folytatni pályafutásomat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik